Új szereplő debütált a napokban a hazai vezetékestelefon-piacon. A FiberNet egyéb szolgáltatásai mellett ez évtől újdonságként kínálja a kábelhálózaton keresztül elérhető, digitális alapú telefonszolgáltatását. A társaság az ügyfelek átcsábítása érdekében biztosítja a saját szám megtartását, és az előhívószámok nélküli telefonálás lehetőségét is – tudtuk meg Budai Imrétől, a cég hangszolgáltatási programjának vezetőjétől. Az előfizetők akár egy éven keresztül havi- díj nélkül telefonálhatnak, csak ezután jelenik meg a számlájukon ez a fizetési kötelezettség. A cég hálózatán belül és csúcsidőn kívül 4,9 forintot számol fel percenként.
A FiberNet idén több mint négymilliárd forintot fordít fejlesztésekre, amelyek eredményeképpen indult útjára áprilisban a digitális telefonszolgáltatás. A cég terjeszkedési tervei az ország egészére szólnak. Az első állomás Kecskemét, ebben a hónapban pedig Cegléden és Csongrádon kezdődnek meg a műszaki tesztek. A szolgáltatás e két településen júniusban indul el. A FiberNet a kábeltelevíziós hálózaton keresztül – a telefonvonalon kívül – internetszolgáltatást is kínál az előfizetőknek. A FiberNet Zrt. nem titkolt célja a régiós terjeszkedés, amit Magyarországon a jelenlegi piaci áraknál kedvezőbb feltételekkel szeretne megalapozni – hangsúlyozta a társaság minapi sajtótájékoztatóján Polony István, a cég üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese.
Elsöprő erejű támadásról számolt be az orosz védelmi minisztérium















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!