Mivel a negyedik európai uniós amatőr ökölvívó-bajnokság zajlik Pécsett, a tegnapi elődöntők 44 résztvevőjének közel a negyede itt sem lehetne. Bulgária, Románia és Törökország ugyanis nem tagja az EU-nak, ám a sportban a politikai határok elmosódnak, és az is elvitathatatlan tény, hogy e három meghívott nemzet emeli a viadal színvonalát, amely így egészen jónak mondható, s ezt a magyarok szereplésén is le lehetett mérni.
Nyolc honfitársunk jutott a négy közé, s ezzel éremhez, ám a finálé már csak az arra leginkább érdemeseknek adatott meg. A juniorkorú kislégsúlyú (48 kg) Szalai Gergő egyelőre még nem ilyen, ezért kaphatott ki a harmadik menetben technikai döntő fölénnyel az Eb-2. olasz Pintótól. Egy kategóriával feljebb (51 kg) Kalucza Norbert ugyan sokkal jobban megszorongatta az Eb-3. bolgár Salimovot, de végül alulmaradt (36-41). A papírforma szerencsére Bedák Zsolt (54 kg) esetében is bejött, harmatsúlyú kiválóságunk már az első menetben kétszer számoltatott a lengyel Rogowskira, a mérkőzésvezető ki is hirdette a döntő fölényt. Az idősebb Bedák-fivér – vb-ezüstérmes öccse, Pál érettségije és kézsérülése miatt most nem indult – a mai fináléban a francia Zioutival találkozik. A junior Rácz Sándor (57 kg) kikapott a görög Papazoutól, a kisváltósúlyú (64 kg) címvédő Káté Gyula viszont 27-15-re verte a lengyel Koperskit. A fináléban régi jó ismerőse, az Eb-2. bolgár Georgiev vár rá. Először hat éve a junior vb döntőjében találkoztak egymással, akkor Káté győzött. Szili István (69 kg) a tavalyi szardíniai EU-tornához hasonlóan megint fináléba jutott, hiszen 35-18-ra leiskolázta a horvát Katalinicet. Ma a 2000-es Európa-bajnok török Ülüsoy vár majd rá.
Több magyar babér nem termett, mivel Darmos József (91 kg) a francia M’Bumbától, Gschwendtner László (+91) a holland Ignaciától kapott ki pontozással, illetve technikai döntő fölénnyel. Reális vereség volt mindkettő, mint ahogy az is, hogy a versenyen elinduló három legjobb magyar került a fináléba. Ők EU-bajnokok is lehetnek.
Ukrajna kritikus napok előtt: Trump optimista, Rutte több rakétát ígér














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!