Határozott nem a közös listára

MTI
2006. 05. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem lesz SZDSZ–MSZP közös fővárosi lista az őszi önkormányzati választáson – jelentette ki tegnap Bőhm András fővárosi SZDSZ-frakcióvezető, Lakos Imre, a párt budapesti elnöke és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes azon a sajtó-háttérbeszélgetésen, amelyre lapunkat nem hívták meg. Bőhm azonban úgy vélte, hogy a két párt programja között nincs érdemi eltérés. Az SZDSZ kész egyeztetni az önkormányzat működését, a bizottsági struktúrák, a képviselők és a főpolgármester-helyettesek számát érintő kérdésekről – mondta. A szabad demokraták egyébként még mindig nem kapták meg a szocialisták javaslatát ezekről a témákról, holott az MSZP annak elfogadásától teszi függővé Demszky Gábor támogatását. Információink szerint azonban a kormányalakítási tárgyalásokon az MSZP és az SZDSZ vezetése már döntött erről, s Demszky közös főpolgármester-jelölt lesz annak ellenére, hogy Bőhm András tegnap azt közölte: e javaslatokról helyi szinten kell tárgyalni.
Az SZDSZ nem zárkózik el attól a sajtóban megjelent hírtől, miszerint egy nagy hatáskörrel rendelkező, úgynevezett „szuperhelyettest” szorgalmaznak Molnár Gyula személyében a szocialisták. A szabad demokraták frakcióvezetője azt kívánja a szocialistáknak, találják meg a higgadtságukat és a nyugalmukat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.