Honvédségi tendert nyert a Pannon-Flax

Munkatársunktól
2006. 05. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három évig szállíthat honvédségi alapanyagot – a cég tegnap közzétett közleménye szerint – a Pannon-Flax Rt. A minap elnyert magyar honvédségi tender nettó értéke 1,1 milliárd forint, ebből a 2006. évi szállítás értéke 400 millió forint. A tegnap kiadott sajtóközleményében a Pannon-Flax azt is közölte, hogy a cég legnagyobb amerikai vevőjétől érkező megrendelések az idei első fél évben jelentős mértékben visszaestek. Az előző év azonos időszakához képest mindössze 14 százalékot tettek ki, ami 1,3 millió dollár árbevétel-kiesést okoz a hazai társaságnak. Elemzők szerint ez a bejelentés valójában nem más, mint egy úgynevezett profitfigyelmeztetés, amely lenyomhatja a Pannon-Flax-részvények árfolyamát a következő hetekben. Az idei évre 3,5 milliárd forintos árbevételt és 150 millió forintos eredményt tervez a vállalat. A Pannon-Flax döntően lenből készült konfekcionált háztartási textíliákat és divatanyagokat szállít külföldre. Az export az EU országaiba és az Amerikai Egyesült Államokba irányul.
A Pannon-Flax vállalatcsoport konszolidált mérleg szerinti nyeresége tavaly 26 millió forint volt, szemben a 2004. évi 125 millió forintos veszteséggel. A konszolidált árbevétel tavaly 3,763 milliárd forintot tett ki, ami 13,4 százalékkal haladja meg az előző évit. Az anyavállalat árbevétele 2005-ben 3,744 milliárd forint volt, 13,4 százalékkal több a 2004. évinél, mérleg szerinti nyeresége 15,4 millió forintról 156,6 millió forintra növekedett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.