Ismét csúcsra mennek a magyarok

Grimm Balázs
2006. 05. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha minden a tervek szerint haladt, a magyar hegymászó csoport helyi idő szerint csütörtökön este tíz órától csúcstámadási kísérletet tett a Magyar Dhaulagiri Expedíció több tagja a Himalájában, a második táborból indulva – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a vállalkozás sajtóügyeit intéző Sportpiac. A csoport tagjainak a zord időjárásnak köszönhetően hetek óta az alaptáborban kellett meghúzniuk magukat. A helyzet most sem változott sokat, de fogytán az idő: hamarosan vissza kell indulniuk Magyarországra. Csütörtökön délelőtt Erőss Zsolt, Babcsán Gábor, Ugyan Anita és Mécs László a kettes táborban pihent, onnan készültek este a nepáli Himalájában lévő, 8167 méter magas Dhaulagiri csúcsára indulni. Kollár Lajos és Szendrő Szabolcs tegnap hajnalban indult az egyes táborba, majd onnan rögtön a kettesbe. Azt szeretnénk, ha ma kora délelőttre az egész csapat a táborok teljes felszerelésével viszszatérne az alaptáborba – mondta el Kollár Lajos, az expedíció vezetője.
Időközben a Himalája, egyben a Föld legmagasabb pontja, a 8850 méteres Mount Everest csúcsának közelében újabb két alpinista vesztette életét – írta az AFP. Az ötvenéves Lincoln Hall, Ausztrália egyik legtapasztaltabb hegymászója – helyi idő szerint – csütörtökön már felért az oromra, el is indult visszafelé, de összeesett, és meghalt ereszkedés közben. Csapattársa, a gyengén látó Thomas Weber ötven méterre a csúcstól feladta a küzdelmet, miután már semmit nem látott. Visszafordult, és ereszkedés közben ő is életét vesztette. Halálukkal idén tizenötre emelkedett a Mount Everest áldozatainak száma.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.