Izrael önállóan dönt

George Bush szerint az izraeli terv Izrael határainak akár egyoldalú meghúzására „fontos lépés lehet a béke felé vezető úton, amelyet mindannyian támogatunk”. Az amerikai elnök ezt azon a megbeszélésen mondta, amelyen fogadta a Fehér Házban Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt. Tel-Aviv szerint az általuk vártnak megfelelő volt a fogadtatás, a palesztinok ugyanakkor kiábrándítónak tartják a kormányfő felvetését az egyoldalú lépésekre vonatkozólag.

Hírösszefoglaló
2006. 05. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindkét vezető politikus megegyezett abban, hogy az izraeli–palesztin krízis megoldására csak a „két állam elképzelés” alkalmas, azaz demokratikus Izrael, valamint demokratikus Palesztina létrehozása egymás szomszédságában. A célhoz vezető megoldásról ugyanakkor kissé máshogy gondolkodik Olmert és Bush. Utóbbi a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel való tárgyalásokat szorgalmazta, s felhívta a figyelmet, hogy az útitervként ismert békeprogram a tárgyalásos megoldást támogatja az egyoldalú lépések helyett. Az amerikai elnök ugyanakkor nem tartotta célravezetőnek a palesztin kormánnyal való egyeztetéseket, hiszen Bush úgy látja, a Hamász radikális iszlamista mozgalom által irányított kabinetet nem lehet partnernek tekinteni. Olmert elfogadta a felvetést, ám – Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel való tárgyalása során válaszolva – úgy vélte, még időbe telik, amíg a csúcstalálkozót nyélbe tudják ütni. Dov Vejszglasz izraeli miniszterelnöki tanácsadó a tárgyalásokat elemezve rámutatott: az Egyesült Államok és Izrael is úgy látja, ha a Mahmúd Abbásszal való egyeztetések kudarcot vallanak, Izrael megkezdheti saját tervének megfelelő egyoldalú lépéseit. Olmert az év végéig adott haladékot a Palesztinoknak.
Olmert washingtoni látogatása során megbeszélést folytatott Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszterrel, akivel megállapodtak a korábbi katonai együttműködésük felújításáról. Ez az olajozottan működő kapcsolat akkor szenvedett kisebb csorbát, mikor Izrael fegyvereket adott el Kínának.
Olmert és Bush tárgyalásuk során elítélte Irán nukleáris programját. Az izraeli politikus úgy vélte, a diplomáciai törekvéseknek határozottaknak és gyorsaknak kell lenniük, hogy „ne kelljen nehéz döntéseket hoznunk később”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.