Karanténban a GMO-növények

Dénes Zoltán
2006. 05. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben Szlovákiában már a kísérleti termesztésnél tartanak, hazánkban a génmódosított (GMO) növények termesztésére, a belőlük készült takarmányok vagy élelmiszerek előállítására nem kerülhet sor. Unióba lépésünk idején a közösség egyértelműen tiltotta a génmódosított növények termesztését, később azonban – az áruk szabad áramlásának elvére hivatkozva – lehetővé tette azt, s felszólította a tagállamokat: készítsék elő az ezt szabályozó rendeletmódosításokat – tájékoztatta lapunkat Orosz Sándor, a szocialisták egyik zöldpolitikusa. A képviselő szerint Magyarország – a parlamenti pártok teljes egyetértésével – fenn kívánja tartani a génmanipulált növények termesztésére vonatkozó tilalmakat. Bár az uniónak tavaly elküldött rendelettervezetünkben azt szerepeltettük, hogy elvileg lehetséges a GMO-növények termesztése, ezt olyan szabályok és feltételek betartásához kötöttük, amik lényegében teljesíthetetlenek. Orosz Sándor szerint az ügy mégsem teljesen lefutott, ugyanis az unió kiegészítéseket kért a rendelethez, amiket majd az új kormánynak kell benyújtania a közeljövőben.
Import révén azonban hazánkba is bekerülhetnek génmódosított növényeket tartalmazó termékek. Magyarországon csak az Európai Unió által kivizsgált, egészségre és környezetre ártalmatlannak talált, és ennek alapján engedélyezett génmódosított élelmiszerek és takarmányok kerülhetnek forgalomba – közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal. A géntechnológiai beavatkozásból származó fehérje- vagy DNS-tartalmat azonban a terméken jelölni kell, ha az 0,9 százalék feletti mennyiségben tartalmaz engedélyezett GMO-összetevőt. Az élelmiszer-biztonsági hivatal beszámolója szerint tavaly az importált, takarmányozási célra szánt szójaolaj-pogácsa megközelítőleg 72 százaléka tartalmazott engedélyezett GMO-összetevőt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.