A krími Feodoszija kikötővárost NATO-mentes területnek nyilvánította minapi rendkívüli ülésén a település önkormányzata. A döntést botrány előzte meg: az Advantage amerikai katonai szállítóhajó az ukrán hatóságok hivatalos engedélye nélkül hajózott be Feodoszija kikötőjébe, ahol haditechnikát és felszerelést rakodott ki. A helyi lakosok azóta tüntetnek a kikötőben. Anatolij Hricenko ukrán védelmi miniszter szerint túlpolitizálták az ügyet, s közölte, hogy a hajó egy közelgő hadgyakorlat előkészítése céljából érkezett a Krímbe, az amerikai katonák feodoszijai tartózkodását pedig a parlament első ülésén törvényesíti, s elfogadja azt a törvényt, amely legitimizálja a külföldi katonák ukrajnai jelenlétét a Krímben a június 14-én aktív szakaszába lépő Sea Breeze (Tengeri Szellő) 2006 nemzetközi hadgyakorlat előtt. Az előző parlament minden ilyen jellegű engedélyt elutasított. A kommunista párt a magyarázat ellenére követeli, hogy a parlament menessze a védelmi és a külügyminisztert, és a főügyészség indítson bűnügyi eljárást az ügyben, Natalja Vitrenko, az ellenzéki radikális Haladó Szocialista Párt elnök asszonya pedig országos tiltakozásokat szervez, és a Viktor Juscsenko elleni alkotmányos vádeljárás megindítását követelte „hazaárulás” miatt.
A szevasztopoli orosz támaszpont miatt a Krímben különösen nagy a NATO elutasítottsága – az EU-val ellentétben országosan sem szavaznák meg a csatlakozást az észak-atlanti szervezethez –, a félsziget lakossága főként orosz ajkú, és itt már régen erősebb az átlagnál a szeparatista hangulat.
A krímiek tiltakozását gyorsan felkapta az orosz duma is, felhíva a kormány figyelmét, hogy Moszkva vizsgálja felül a Krím státusát. A kérdés moszkvai feszegetése tovább feszíti az Ukrajna és Oroszország közti viszonyt, egyúttal jelezve azt is, hogy a kormányalakításba belesüppedt Kijevnek már az igazán fontos kérdésekkel kellene foglalkoznia.
Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!