Kilencre nőtt tegnapra azoknak a száma, akik a feltételezések szerint a hamisított gyógyszerek miatt vesztették életüket Kínában – adta hírül az AP a kínai kormány bejelentésére hivatkozva. Múlt héten öt halálesetet jelentettek, de tegnapra a dél-kínai Guangzuban, a Szun Jat Szen egyetem klinikáján további négy ember hunyt el. A szakemberek azt gyanítják, hogy halálukat az Armillariszni A elnevezésű epegyógyszer hamisított összetevője okozta. Ugyanebben a kórházban jelenleg öt másik beteget is kezelnek, ők szintén ebből a szerből kaptak. Orvosaik szerint állapotuk kielégítő – közölte az Új Kína hírügynökség. A veszélyes gyógyszereket a távol-keleti ország északkeleti részén, Csicsihar 2. számú üzemében gyártották. A készítményben levő diglikol veseelégtelenséget, máj-, gyomor- és idegrendszeri károsodást okoz. Az említett anyagot a vállalat négy másik termékében is kimutatták.
Múlt hét végén Ven Csia-pao államfő utasítására nyomozást indítottak a halálesetek miatt. Kevéssel ezután a hatóságok bejelentették, hogy az ország összes gyógyszergyárában ellenőrzik a nyersanyagok kezelését és a késztermékeket.
A botrány kitörése óta a gyártó a beszállítót okolja, mert rossz alapanyagot kapott tőle, és ellenőrei ezt nem vették észre. A beszállító cég vezetőjét és hét munkatársát őrizetbe vették.
A Liverpool meccse is megmutatta: Gulácsiék jöttek ki jól a lipcsei káoszból















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!