Konstruktív bizalom

Jóval azelőtt, hogy kihirdették volna az idei országgyűlési választások hivatalos és végleges eredményét, a balliberális sajtó számos fórumán kimondatott az ítélet: a Fidesz képtelen a megújulásra, s a vereség tanulságainak feldolgozása, érdemi változtatások nélkül tölti el a következő négy évet a hazai politikában. Tartok tőle, az ellenzéki Szövetség mai kongresszusa megerősíti e vélemények megfogalmazóit meggyőződésükben. De ésszerű, reális-e ettől a tanácskozástól várni a 2010-ben (?) győzelmi esélyt kínáló stratégia megfogalmazását, a siker négy éve elvesztett és máig keresett kulcsának meglelését?
A tervek szerint zárt ajtók mögött zajló kongresszus tétje, hogy a küldöttek egy évre, a soros tisztújításig bizalmat szavaznak-e annak a vezetésnek, amellyel nem sikerült elérni a polgári tábor hőn áhított célját, a kormányváltást, vagy pedig egész egyszerűen lefejezik pártjukat. Orbán Viktor, aki az alelnökökkel együtt bizalmi szavazást kért maga ellen, jelezte: csak akkor tudja folytatni munkáját a Fidesz elnökeként, a polgári összefogás vezetőjeként, ha ma legalább kétharmados támogatást kap a kongresszustól. A választási vereség miatti csalódottság ellenére kevéssé valószínű, hogy ezt a bizalmat nem szerzi meg. Aki ellene szavaz, bármilyen érveket is sorakoztat fel álláspontja mellett, most csak indulatból dönthet. A Fidesz, a jobboldali ellenzék jövőjével kapcsolatos vita ugyan széles körben elkezdődött a nyilvánosságban, az eltérő koncepciók megütköztek, s a párton belülről is jól hallatszott az elégedetlenség hangja, a választások óta eltelt egy hónapban sem állt a nyilvánosság elé senki, aki kihívóként vezetői ambíciót és saját stratégiát szegezett volna Orbán Viktornak és csapatának. E nélkül viszont a támogatás megvonása a legkevésbé sem konstruktív bizalmatlanság megnyilvánulása volna – a parlamentben is csak akkor lehet miniszterelnököt buktatni konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, ha a többség ugyanazzal a mozdulattal egy új jelöltet ültet a bársonyszékbe. Orbán alternatívája tehát ebben a pillanatban a fejetlenség, a káosz, a hosszú évek munkájával felépített polgári szövetség szétrobbantása, a kormányképes jobboldal felszámolása. Azaz Gyurcsány Ferenc és Dávid Ibolya közös álmának valóra váltása. Mindehhez képest az ajtón kopogtató önkormányzati választás biztos elvesztése csupán mellékes következmény.
A mai döntést megkönnyítheti, hogy a közvélemény-kutatások tanúsága szerint nincs Orbán-váltó hangulat a párt több mint kétmilliós, minden bizonnyal igencsak elkeseredett szavazótáborában: a győzteshez húzás reflexe stabil előnyt jelez az MSZP-nél, de nem kezdett el szétforgácsolódni a Fidesz bázisa. Végzetes hiba volna, ha saját politikusai indítanák el e széles támogatói kör erózióját. Ha azonban ma a vezetés megkapja a legalább kétharmados bizalmat, éreznie, tudnia kell, hogy az nem feltétel nélküli. Nem biztos például, hogy mindenkit kielégít a vereség okaira adott hivatalos magyarázat. Zárt ajtók mögött most talán messzebbre jutnak; az értelmiségi holdudvartól, a lapunkban is zajló vitából kaphattak elég muníciót.
Elsősorban a tisztségükben megerősítettek felelőssége, hogy megteremtsék a polgári oldal megújításának feltételeit, annak minden szervezeti és személyi következményével együtt. Egy év múlva, a ma még kiszámíthatatlan politikai környezetben összehívandó tisztújító kongresszusnak erről kell majd szólnia.