Kormányválság Litvániában

MTI
2006. 05. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Benyújtotta lemondását tegnap Algirdas Brazauskas litván miniszterelnök, miután a kormánykoalíció egyik tagja, a Munka Párt visszahívta öt miniszterét, kormányválságot idézve elő. Mint Gediminas Kirkilas védelmi miniszter közölte, a szociáldemokrata miniszterelnök egy szerdai találkozón tájékoztatta Valdas Adamkus államfőt a lemondásáról, miután a korrupcióval vádolt Munka Párt bejelentette kilépését a kormányból. Hivatalos bejelentésre később, a szerda délutáni rendkívüli kormányülésen került sor. A most 73 éves Brazauskas, a Litván Kommunista Párt egykori első titkára volt a balti köztársaság első elnöke Litvánia függetlenné válása után. 2001 júliusában miniszterelnöknek nevezték ki, azóta két kormány élén állt. Mostani kabinetje – a független Litvánia 13. kormánya – már áprilisban az összeomlás szélére került, amikor a szociálliberális Új Szövetség felmondta a koalíciós megállapodást, miután vezetőjét, Arturas Paulauskast elmozdították a házelnöki tisztségből. Az Új Szövetséggel két miniszter távozott a kormányból, köztük Antanas Valionis külügyminiszter.
A populista Munka Párt – a koalíció legerősebb pártja – szerdán jelentette be távozását és összes miniszterének visszaléptetését a kormányból. A Viktor Uspaskich orosz származású milliárdos vezette párt a belügyi, a gazdasági, az igazságügyi és a kulturális tárcát irányította a tizennégy fős kormányban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.