Ne lopj, ne hazudj és ne legyél gyenge – ez az a három parancsolat, amely engem jelenlegi pozíciómba juttatott – mondotta Evo Morales az európai képviselőknek, amikor Bolívia elnökeként az Európai Parlamentben beszédet mondott. Az európai képviselőket azonban a morális kérdéseknél jobban izgatta, hogy mi lesz az államosított cégekkel, amelyek közül számos európai tulajdonos kezében volt. Morales megvédte államosítási intézkedéseit, mondván, hogy a kőolaj- és földgázipar államosítása kulcsfontosságú az ország akut szociális problémáinak megoldásához. Itt olyan problémákról van szó, mint a ma szinte nem is létező alapvető egészségügyi ellátás megteremtése, az oktatás jelentős kiszélesítése és a jogbiztonság megteremtése. Az ország természeti erőforrásainak nemzeti kézbe vétele nem jelenti a külföldi javak kisajátítását, sem pedig a külföldiek kiűzését.
„Megértem, hogy az önök vállalatai profitot akarnak befektetéseik után, de nem birtokolhatják az erőforrásokat, azoknak állami kézbe kell kerülniük. A külföldi vállalatok partnereink lehetnek, de nem lehetnek tulajdonosai természeti erőforrásainknak” – hangsúlyozta a bolíviai elnök. Ahhoz, hogy Bolívia és ugyanakkor Európa problémáit is megoldjuk, együttműködésre van szükség. „Az európaiaknak megvan a maguk baja a bevándorlással, mely bevándorlók közül sokan Bolíviából jönnek – az egyetlen lehetséges megoldás, ha ezen emberek számára Bolíviában munkahelyeket teremtünk.”
Morales beszélt arról is, hogy a bolíviai nemzet elhatározta, változtat a sorsán: „új alapokra helyezzük országunkat, és megszabadulunk azoktól a gazdasági modellektől, amelyek nem oldották meg problémáinkat… Békés átmenettel, konfrontáció nélkül akarjuk megteremteni a demokráciát. Megértjük, hogy az üzleti világ számára fontos a jogbiztonság, de annak elérése érdekében arra is szükség van, hogy az országban szociális biztonság, megfelelő egészségügyi ellátás és kellő számú munkahely legyen”. Hangsúlyozta, hogy ő senkinek sem akar a bábja lenni, és véget kíván vetni annak a korszaknak, amikor Bolívia egy „koldusállam” volt, és elnöke külföldre járt, hogy a költségvetési hiány betöméséhez kölcsönöket, támogatásokat hajtson fel.
Az Európai Parlament külpolitikai bizottságában Poul Rasmussen, dán szocialista képviselő azt hangsúlyozta, hogy a bolíviai elnöknek, ahogy mindenki másnak, megvan az az alapvető joga, hogy szerződéseket újratárgyaljon. Ugyanakkor ő is és az olasz zöld Monica Frassoni is figyelmeztette Moralest, hogy ne építsen mindent csupán két barátra: „Az a segítség, amit Castro ad önnek, nem biztos, hogy a javát szolgálja” – mondta az olasz képviselő asszony.
Evo Morales kifejezte büszkeségét, hogy az Európai Parlamentben beszédet mondhatott, ígérte figyelembe fogja venni a hallottakat, és nem foglalkozott azzal, vajon Európa barátai mennyire szolgálják Európa javát.
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!