Lecke a miniszternek az erkölcsi alapról

Olvasóinktól
2006. 05. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Honnan veszi az erkölcsi alapot? – kérdezi a belügyminiszter a képviselőtől. Mindegy is, hogy mihez. (Egyébként ahhoz, hogy az új Országgyűlés alakuló ülésén a képviselő a kormányzatnak a választásokkal kapcsolatos botrányos magatartását – teljes joggal – szóvá tette.) A miniszter tehát kérdőre vonta a képviselőt. Tudatlanságból vagy hatalmi gőgből. Bármelyikből fakadóan, a miniszter asszony tanításra szorul.
A lecke, amely a minisztert illeti, a következő. Igyekezzék felfogni és eszerint cselekedni is, hogy az Országgyűlés a képviselő háza, ott ő van otthon, mert ő hozza a törvényt. A miniszter pedig csak azért tartózkodik ebben a fényes épületben, hogy őt a képviselő kérdőre vonhassa és beszámoltathassa. És nem fordítva. A képviselő azt mond, amit akar, a miniszter pedig azt mond – legjobb tudása szerint –, amit tőle a képviselő kérdez. A képviselő a törvény alkotója, a miniszter pedig a törvény szolgája (amint ezt a „minister” szó jelentése is mutatja). És nem fordítva.
A miniszter a jelek szerint a parlamenti demokrácia és a köztársaság elemi ismérveivel nincs tisztában, és szavaival ezt az alkotmányosságot sértette vérig. A hatalmi ágak (a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom) elválasztásának, egymástól való függetlenségének klasszikus tétele, amely Montesquieu nevéhez fűződik, újkori európai polgári jogrendünk alapja. Ezt a magyar iskolákban mindeddig még oktatták. Ha az új kormány oktatáspolitikája ezt nem törli a tananyagból, ennek az átismétlése az ország népének házi feladata kell hogy legyen. De ha nem lenne kötelező, akkor is illenék tudni. Ha már e jogi és filozófiai elvek híján van a miniszter asszony, éppen ő honnan veszi az erkölcsi alapot és bátorságot ahhoz, hogy egy képviselőt kérdőre vonjon? Amúgy megértem a miniszter asszony érdeklődését: olyan politikai alapról, amelyet képvisel, az erkölcsi alapot kutatva jó irányban tapogatózik.
Frenyó Zoltán
filozófus, tanár, Budapest

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.