A csehországi választási kampány zárószakaszában, amikor a szociáldemokraták, illetve a polgári demokraták támogatottsága egyes felmérések szerint nagyon közel áll egymáshoz, sokkoló bejelentéssel lépett a nyilvánosság elé a szervezett bűnözés feltárásával foglalkozó különleges rendőri alakulat vezetője. Jan Kubice, az elitalakulat főnöke azt állítja, hogy a szervezett bűnözés csápjai már elérték az államigazgatás szféráit, és jelentős befolyással vannak a politikára is.
Kubice a képviselőház védelmi bizottságának írt jelentésében rámutat: az információkból arra lehet következtetni, hogy egyes politikusok – köztük kormánypártiak is – az utóbbi időben akadályokat gördítenek súlyos ügyek kivizsgálása elé, ami nagy kockázatot jelent főként az ország biztonsági, gazdasági és politikai stabilitása szempontjából. A rendőrtiszt szerint a közelmúltban a rendőrség legfelső vezetése, a belügyminiszter és a kormányfő részéről volt tapasztalható igyekezet az alá tartozó alakulat tevékenységének korlátozására.
Jirí Paroubek pártelnök-kormányfő az ügyet politikai gengszterizmusnak, alattomos mesterkedésnek nevezte, s határozottan visszautasította a személyét és más szocdem politikusokat érő vádakat. Kijelentette: a magas beosztású rendőrtiszt és a Polgári Demokrata Párt (ODS) egyes vezetői által régóta tervezett összeesküvésről van szó, azzal a céllal, hogy lejárassák a kormányfőt, és meghiúsítsák a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) győzelmét a választásokon. Az ODS vezetése abszurdnak minősítette Paroubek elméletét.
A megvádolt jobboldali ellenzék a választási kampány hajrájában pedig azt veti a kormányon levő CSSD szemére, hogy a parlamentben gyakorlatilag a kommunista képviselők voksaira támaszkodva fogadtatja el a kormány törvényjavaslatait. Paroubek a Hospodárské Novinynek nyilatkozva kifejtette: ha a választások után kommunista támogatással alakulna kisebbségi kormány, a Cseh–Morva Kommunista Párt ellentételezésként semmi esetre sem kapna kormányzati posztokat, csupán ellenőrző tisztségekre számíthatna.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt