Még hetvenen innen

2006. 05. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két hete Dohában is alaposan elhajította a diszkoszt Kővágó Zoltán – egészen pontosan 67,46 méterre –, de olimpiai ezüstérmesünk csütörtöki produkciója a franciaországi Salon-de-Provence-ban rendezett atlétikai versenyen még nagyobb „dobás”: a 69,95 méter a világ idei második legjobb eredménye, s egyéni csúcs.
– Amikor elhajította a diszkoszt, rögtön tudta, hogy ez élete dobása? – kérdeztük Kővágó Zoltánt.
– Csak azt, hogy jó dobás, és biztosan hatvanhét méter felett lesz. Azt, hogy mennyivel, nem sejtettem. Egyébként ez volt az utolsó dobásom a verseny során, de gyakran megesik, hogy a hatodik kísérletem sikerül a legjobban. Most ráadásul minden összejött, és a közönség is fantasztikus hangulatot teremtett. A franciák tulajdonképpen egy gála keretében csak két számot rendeztek, férfi és női diszkoszvetést, ezalatt végig dübörgött a diszkózene, a közönség pedig alig pár méterre a versenyzőktől szócsöveken keresztül biztatott mindenkit.
– Mi jutott eszébe, amikor
az eredményjelzőn meglátta a 69,95-öt?
– Az, hogy azt a hiányzó öt centit igazán hozzámérhették volna… Komolyra fordítva: azt, hogy ez már nem rossz! De biztosra veszem, hogy a csúcsformám még odébb van, és bízom benne, hogy augusztusra, a göteborgi Európa-bajnokságra sikerül időzítenem.
– Métereket, centiket, netán helyezéseket is mondana előre?
– A legfontosabbnak azt tartom, hogy stabilan hatvannyolc méter fölött tudjak dobni, és akkor lenne esélyem arra, hogy az olimpiai és világbajnok litván Aleknát is megszorítsam. Amire más szerintem nem lesz képes.
– Az észt Tammertet, aki 70,82-vel vezeti a világranglistát, kihagyta a számításaiból.
– Nem hagytam ki, de ő ezt az eredményt Amerikában egy olyan versenyen érte el, ahol orkán erejű ellenszél fújt, és az repítette ilyen messzire a diszkoszt. Ezt maga Tammert is elismerte. Egyébként Alekna a hét végén ugyancsak Amerikában indul egy versenyen, hogy megjavítsa a 74,08-as világcsúcsot. Tény, hogy aki nagyot akar dobni, annak az Egyesült Államokba kell menni, ott akadnak olyan pályák, ahol az óceán felől érkező szél négy-öt méterrel segít a versenyzőknek.
– Önnek 2004-ben szenzációs éve volt, Athénban olimpiai ezüstérmes lett, ehhez képest a 2005-ös esztendeje rettenetesnek is felfogható. Tavaly csak 66 méterig jutott, a vb-n mindössze tizedik lett. Mi volt a gond?
– A vb-szereplés valóban bánt, de ha a 2004-es évet kivennénk a pályafutásomból, és a 2005-öst a 2003-as után tennénk, nem lenne ilyen éles a kontraszt. Vagyis nem a 2005-ös évem volt nagyon rossz, hanem a 2004-es nagyon jó. S az kétségtelen, hogy ha valaki ezüstérmes lesz, attól a következő évben aranyat várnak. Ha pedig nyer, akkor utána kis túlzással azt kérdezik, hogy miért nem két aranyat hozott. De a kérdésre válaszolva, 2004-ben olyannyira elfáradtam fejben és fizikálisan is, hogy csak hosszabb szünet után tudtam újra elkezdeni a munkát. Most már nem volt ilyen gondom, s ennek eredménye is van.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.