Nemcsak jelentős lefaragásokra, hanem a költségvetés bevételeinek gyarapítására is szükség van – hangoztatják a gazdaság szereplői. A várakozásokat az is jól jellemzi, hogy a nemzeti bank monetáris tanácsa megvárja a kamatemeléssel a kormány reformcsomagját, és a májusi kamatdöntésen nem nyúlt az irányadó alapkamathoz – írta tegnap az origo.hu internetes portál, amely utánaszámolt, hogy az egyes adónemek emelése vagy a fokozott megtakarítás mennyivel hozna többet az államkasszába.
Körülbelül 900 milliárd forintot kellene összegyűjteni ahhoz, hogy a hiányt teljesen kiküszöböljük. Ahhoz, hogy az ország megkezdhesse az euró bevezetéséhez szükséges ERM II-átváltást 2008-ban, az államháztartási hiányt éves szinten, GDP-arányosan 3 százalék alá kellene szorítani. A hiány GDP-arányosan 11,9 százalék volt 2006 első negyedévében. A legtöbbet emlegetett bevételi forrás, amely ráadásul már ősztől pénzt hozhatna az új kabinetnek, a középső áfakulcs megemelése volna. Ha felfelé módosítják a jelenleg 15 százalékos áfát, az élelmiszerek, a gáz- és vízellátás, a fogászat, a turizmus, a gyógyászati segédeszközök ára emelkedik majd, de drágul a temetkezés is. Ha a középső adókulcsot is 20 százalékra emeli a kabinet, havonta 12-14, évente 150-200 milliárd forint bevételre tehet szert. Ugyanakkor szakértők felvetették a személyi jövedelemadó kedvezményeinek megvonását is.
Szintén a bevételi oldalt erősítené a néhány napja kiszivárgott „szolidaritási hozzájárulás” terve. Sajtóértesülések szerint több minisztérium is felvetette, hogy a társasági adó felett, „felkérjék” a magyarországi cégeket ennek befizetésére. A tervek szerint ez a jelenleg 16 százalékos adót három százalékkal emelné meg, az adót azonban csak néhány évig hagynák érvényben.
Nem lesz 2008-as euró. Az eddigi számok alapján valószínűtlen az idei magyar költségvetési cél tarthatósága, és az is, hogy Magyarország időben teljesíteni tudja a maastrichti feltételeket a 2010-es eurócsatlakozáshoz – áll a londoni Economist Intelligence Unit (EIU) tegnap kiadott havi országjelentésében, amely az idei deficitet a cél több mint másfélszeresére jósolja. A világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű előrejelző és elemző- házának Magyarország-jelentése szerint az idei első négy hónap költségvetési adatai azt jelzik, hogy „erősen valószínűtlen” az ESA–95 szabvánnyal számolt, nyugdíjreformköltségek nélküli 4,7 százalékos év végi hiánycél tarthatósága. Az EIU szerint esély van arra, hogy a kormány rövid távú intézkedéseket tesz a deficit csökkentésére az év második felében, de az eddigi jelzésekben szereplő, 300-350 milliárd forintos kiigazítást is nehéz lesz elérni, és egyébként sem biztos, hogy ez elég lenne az éves deficitcél teljesítéséhez. A londoni elemzőház az idén, ESA–95-ös szabvánnyal számolva, 8 százalékos GDP-arányos hiányt vár – jelentette az MTI.
Ünnepi bevásárlás: Így tartanak nyitva az élelmiszerboltok december 24-én és szilveszterkor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!