Ménesről az írószövetségben

Kíváncsi volnék, hányan tudnák megmondani a környékbeliek közül, miről nevezték el a Ménesi utat a Gellérthegy oldalán. A szülőföld hagyományai iránt érdeklődőknek persze hamar feltűnhet, hogy ezen a vidéken sok utcanév a szőlő- és borkultúrával kapcsolatos. Ha meg is ritkították ezt a névállományt, maradt belőle azért jócskán. Villánytól Badacsonyig és Tarcaltól Somlóig pásztázhatjuk Szentimreváros térképén a történelmi borvidékek jeles helységeit. Nem volt természetesen véletlen, hogy éppen itt keresztelték el az utcákat ezekről a településekről. A XIX. században a Gellérthegy alján működött az első vincelléreket és kertészeket képző szakiskola: a mai kertészeti egyetem őse.
Ménes – Arad-Hegyalja nevezetes települése – a régi Magyarország egyik leghíresebb vörösborát adta. Amikor Vörösmarty megköszöni 1845-ben, Jó bor című versében a neki küldött kitűnő nedűket (mert korábban egy másik költeményben leszedte a keresztvizet a rossz magyar borokról), a második költői poharat épp erre a borvidékre köszönti:
„Egy új világ van Méneshegy alatt,
Mely gyors erővel cél felé halad.
Hegyen és síkon annyi ott a kincs:
Azt kérdezhetnéd, hogy még mije nincs?”
A tudós-statisztikus, Fényes Elek Magyarország Geographiai Szótárában néhány évvel később így foglalja össze a tudnivalókat Ménesről: „Határa részint róna és igen termékeny; részint hegyes. De legnevezetesebb gazdasága szőlőhegyében áll, mely Ménest egész Európában ismeretessé teszi. Ugyanis itt szűretik azon aszú-szőlő bor, mely sötét vörös színű, édessége, tüze s más boroktól különböző felette kedves zamatja által, mely a szegfűhöz hasonlít, annyira elhíresedett, hogy sokan még az ős tokajinak is elébe teszik…” Romániában a kommunizmus évtizedei alatt ezt a borkultúrát is sok kár érte, az aszú még nem született újjá, de ma már ismét nagyszerű vörösborokat készítenek itt, amint arról tegnap este meggyőződhettek az írószövetség újabb boros estjének résztvevői.