Nincs alternatíva?

Hát ilyen egyszerű ez? Az Országgyűlés alakuló ülésének szünetében ülésezett az SZDSZ ügyvivői testülete, és – a távirati iroda híre szerint – titkos szavazáson egyhangúlag támogatta a javaslatot: ötödszörre is Demszky Gábor legyen a párt jelöltje Budapest főpolgármesteri posztjára. És Demszky igent mondott a felkérésre. De tényleg, ennyivel el lehet intézni, a magyar főváros elmúlt tizenhat évi katasztrófatörténetével a hátunk mögött, hogy az eddigi főpolgármester az idén újra rajt-cél győzelmet arasson? Mert hiába mond itt bárki bármit, ígér szebb jövőt más-más színek jegyében, Demszkynek továbbra sem tudnak megfelelő súlyú ellenfelet állítani. Vagy nem akarnak. A szocialisták ugyanis tudnának nála alkalmasabb személyt jelölni a posztra – ez senkinek nem okozhat problémát –, őket azonban köti a rendszerváltó politikai alku, miszerint Budapest vezetése, cserébe a koalíciós és szellemi támogatásért, továbbra is az SZDSZ hitbizománya. Majd ezúttal is elindítja az MSZP az ügyeletes műnyulát a választáson, hogy a kellő visszafogottsággal szervezett kampánnyal Demszky mögé húzza a főváros óriási baloldali szavazóbázisát.

A jobboldalnak pedig, ne áltassuk magunkat, hiába volna – természetesen van! – megfelelő képességű és felkészültségű kandidátusa a magyar főváros élére, belátható időn belül nem lesz elegendő voksolója.

Ez önmagában még nem lenne katasztrófa, mármint hogy a magyar főváros eredendően baloldali. A szomszédos főváros, Bécs, hiába nevezik szerte a világon császárvárosnak, hosszú évtizedek óta a baloldalé. Ki tudja, hányadik ciklusban kormányozzák a szocialisták, mégis – igaz ugyan, hogy ott is a konzervatív osztrákok iparkodásából és adójából – meglehetős színvonalon pörög a főváros élete. Aki járt húsz évvel ezelőtt is meg a közelmúltban is Bécsben, könnyen ellenőrizheti, mennyit fejlődött két évtized alatt. Hány vonallal, állomással és kilométerrel nőtt a metróhálózata, miközben a felszíni tömegközlekedése is gyarapodott, milyen állapotúak az utcái, járdái, parkjai, lakóházai és középületei. Hogyan sikerült megőrizni a Monarchia fővárosának hangulatát és építészeti arculatát, miközben jutott tér az ultramodern architektúrának is. Az összehasonlítás még szomorúbb Budapestre nézve, ha belegondolunk, milyen infrastruktúrahátrányt kellett volna behoznunk 1990 óta, s ezzel szemben Bécs előnye tovább nőtt az elmúlt tizenhat év alatt. De nincs ez másként Pozsony, Prága, Varsó, a balti fővárosok vagy a volt NDK városai esetében sem, nem szólva Moszkváról és Szentpétervárról. De ha a többi magyar város feléledését és megszépülését vetjük össze Budapest lerohadásával, akkor is gyalázatos a Demszky-korszak bizonyítványa.

Cifra beszéd kéne azt elősorolni, mi minden terheli az SZDSZ vezette Budapest elmúlt másfél évtizedét. Az a lázas építkezésnek álcázott káosz például, ami jelenleg teszi járhatatlanná a város szinte minden pontját, hosszú évek nemtörődömségének, hozzá nem értésének a bosszúja. Az idei tavasz menetrendszerű híre, hogy egyes nyugati követségek ismét közzéteszik a Belváros turistákra veszélyes „vendéglátóhelyeinek” listáját, és veszedelmesen felgyorsult a régi Pest eklektikus városképét meghatározó negyedek lerombolása. Az újabb híreket az állítólagos metróépítésről már ismerjük.

Álljunk meg egy polgári szóra! Tényleg ilyen simán megtörténhet, hogy a még az 1990-es kampányígéreteivel is adós, budakeszi illetőségű, harmadosztályú dilettáns Demszky ül újabb négy évig a főpolgármesteri székben? Tessék mondani, van még egy európai – vagy afrikai – főváros, amelyet valaki ilyen teljesítménnyel a háta mögött tizenhat éve vezet?