Somogyi Ferenc az EU-tagállamok külügyminiszterei szombati ausztriai értekezletének helyszínén találkozott Eduard Kukannal. A szlovák külügyi tárca vezetője a megbeszélésen jelezte, hogy az ügy kapcsán megszüntetik a három magyar állampolgár ellen indított eljárásokat. „Szlovák partnerem biztosított arról, hogy semmiféle magyarellenes motivációja nem volt a fellépésnek” – nyilatkozta az MTI-nek Somogyi. Mint ismeretes, május 20-án, Pozsonyban három magyar állampolgárt előállítottak, több órán keresztül kihallgattak, majd fogdában tartottak az idegenvezetési engedélyre vonatkozó szlovák jogszabály, valamint egyéb szabály megsértésének gyanújával. Utólag kiderült, jogellenes volt a fellépés. Udvardi Iván helyettes külügyi államtitkár az ügy kapcsán kijelentette: Budapest elvárja, hogy Pozsony kérjen bocsánatot az incidensért. A pozsonyi külügyminisztérium első közleményében elsősorban a magyarországi sajtóvisszhangot tartotta sajnálatosnak. Külön színfoltot jelentett az incidens kezelésében Csáky Pál. A szlovák kormány miniszterelnök-helyettese a pozsonyi Omega-koncertet tartotta megfelelő helyszínnek egy nem hivatalos bocsánatkérésre. A magyar Koalíció Pártjának politikusa a Petróleumlámpa és a Gyöngyhajú lány című közismert slágerek közötti szünetet kihasználva kérte arra a lelkes publikumot, hogy a sajnálatos esemény ne vegye el a kedvüket, ha Pozsonyt szeretnék felkeresni.
Magyarország és Szlovákia viszonya – az uniós csatlakozástól függetlenül – továbbra is feszült. Kevés olyan egymással szomszédos állam van a kontinensen, amelynek miniszterelnökei három és fél éve kerülik a hivatalos kétoldalú tárgyalást. Márpedig a magyar–szlovák viszonyban ez a helyzet állt elő a 2002 végi Medgyessy–Dzurinda egyeztetés után, amikor a szlovák kormányfő tárgyalni sem akart a módosított státustörvényről.
Az orosz fejlesztések lépéskényszerbe hozzák Ukrajnát














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!