Sok évet öregedtek mostanság a vállalkozók és az értelmiségi pályákon dolgozók. Felvetődött ugyanis, hogy a közeljövőben megszűnne az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) és az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho). Tegnap azonban kiderült: nem megszűnésről, „csupán” szigorításról van szó. Az eva esetében a jelenlegi 15 százalékos kulcs helyett 20 százalékos levonás valószínűsíthető, s talán ugyanez vár az ekhóra is. Míg az adóhatóság az evából idén 106 milliárd forintos bevételre számít, ekhót az év első negyedében alig több mint ezren fizettek be, pár száz millió forint értékben. Vélhetően megszűnne azonban az adóhatósági adómegállapítás (adam).
A napokban röppent fel az a hír is, hogy a kisvállalkozásoknak jövőre sem lesz kötelező belépni az elektronikus adatszolgáltatás rendszerébe. Ám miközben megkezdődtek a találgatások arról, hogy vajon mely vállalkozások mennyi időre mentesülnének az e-bevallás alól, úgy tűnik, kivételezésről szó sincs. Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke leszögezte: komoly hibának tartanák, ha a kormány lemondana az e-bevallás teljes körű kiépítéséről. Ám azóta úgy tűnik, pusztán az vetődött fel, hogy azok a cégek, amelyek nem képesek a feltételek teljesítésére, bizonyos közvetítőkön keresztül adhassák le bevallásukat. Zara ugyanakkor úgy véli: nem tanácsos az e-Magyarország-pontok igénybevétele e célra, ez esetben ugyanis nem szavatolható az adótitkok biztonsága. A kérdésről szerdán egyeztet az egyesület és a Pénzügyminisztérium.
Mindemellett tegnap járt le a személyijövedelemadó-bevallások határideje. Az APEH tegnap reggelig 1,7 millió adatcsomagot fogadott be, közülük csaknem 860 ezerben szerepel visszaigénylés iránti kérelem. A visszatérítések összege megközelíti az 50 milliárd forintot, ebből 38 milliárd forintnyi visszatérítést az APEH már teljesített. Az adóhatóság arról is beszámolt, hogy az év első negyedében 47 milliárd forintnyi jogerős adókülönbözetet állapított meg, a jogerősen kiszabott adóbírságok összege több mint 16 milliárd forint, a mulasztási bírságok összege pedig 787,8 millió forint volt. Az ellenőrzések száma évek óta folyamatosan csökken, 2004-hez képest tavaly 11,5 százalékkal, ám ezzel párhuzamosan 13,3 százalékkal nőtt a feltárt adókülönbözet mértéke.
Cél a csalások visszaszorítása. Tegnap kezdődött az Európai Adóigazgatóságok Szervezetének tizedik közgyűlése Budapesten, amelyen Kovács László is részt vesz. Az EU adóügyi biztosa leszögezte: az uniós adópolitika célja az adócsalások visszaszorítása, s az adózás egyszerűsítésével a növekedés és a munkahelyteremtés elősegítése.
A Liverpool meccse is megmutatta: Gulácsiék jöttek ki jól a lipcsei káoszból















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!