Nyereségesebb lesz az idén az OTP

2006. 05. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pozitívan lepte meg a piacot az OTP-bankcsoport első negyedéves eredménye. Miközben ugyanis az elemzői átlag 43,9 milliárdot jósolt adózott nyereségként, addig a tényleges szám 46,187 milliárd forint lett. A nettó ötszázalékos differencia ellenére a hitelintézet menedzsmentje úgy tartja, az említett adat megfelel az időarányos tervnek, bár egy „kicsit erősebb” a korábbi év negyedévénél.
Egyébként a tegnap közzétett gyorsjelentés szerint a nettó profit a 2005. első negyedévit 20,4 százalékkal, 7,8 milliárd forinttal, a tavaly utolsó negyedévit pedig 13 százalékkal, 5,3 milliárd forinttal haladja meg. Az OTP vezetősége, mint az a tegnapi sajtótájékoztatón is megerősítést nyert, 2006-ra 184,7 milliárd forint konszolidált nettó eredményt tervez. A bankcsoport piaci részaránya a mérlegfőösszeg alapján március végén a hitelintézeti rendszeren belül csaknem 24 százalékos volt. Ugyanakkor a statisztikák alapján negyedéves szinten 0,4, éves szinten pedig 1,4 százalékkal zsugorodott az OTP részesedése a magyarországi bankszektorban.
A kimutatások szerint egyre jobban teljesítenek a pénzintézet külföldi „leányai”. A külföldi leánytársaságok részesedése a bankcsoport összevont saját tőkéjéből ugyanis 17,4-ről 20,1 százalékra, összevont mérlegfőöszszegéből 18,3-ról 20,2 százalékra emelkedett. A menedzsment azt tervezi, hogy a leánycégek költséghatékonyságának javítására elindított program éves szinten 1-1,5 milliárd forint megtakarítást tesz majd ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.