Nyilvános lesz a hadíszai vizsgálat?

Munkatársunktól
2006. 05. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Címlapon kezelik a nyugati világ médiumai az amerikai tengerészgyalogosok 24 iraki civil áldozatot követelő, hadíszai mészárlása miatt indított haditörvényszéki eljárást: tegnap a Fehér Ház közölte, hogy a vizsgálat lezárultával annak megállapításait nyilvánosságra hozzák. A lépést az elnöki hivatal nemrégiben beiktatott szóvivője, Tony Snow helyezte kilátásba újságírói kérdésre válaszul.
Az amerikai vezérkari főnökök bizottságának elnöke, Peter Pace tábornok – aki maga is a tengerészgyalogos haderőnemhez tartozik – hétfőn tisztázta, hogy két vizsgálat is folyik: az egyik a tavaly novemberi gyilkosságokról, a másik pedig arról, hogy az ügy miért került csak most a katonai és politikai vezetés látóterébe. Bush elnököt állítólag csak azután tájékoztatták, hogy egy újságíró idevágó kérdést tett fel a Fehér Háznak.
A tömegmészárlás azután kezdődött, miután az amerikai tengerészgyalogosok konvojának egyik terepjárójával és annak sofőrjével útszéli bomba végzett. Az elesett harcos bajtársai a robbanást követően szitává lőtték a közelben lévő taxi utasait, valamint több környező ház lakosait, köztük nőket és gyerekeket. A hozzátartozóknak a megszállók kárpótlásként 38 ezer dollárt osztottak szét

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.