Önök kérték?

Ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét – mondta Medgyessy Péter megpuccsolása után a kormányfői hatalmat először megkaparintó Gyurcsány Ferenc 2004-ben a magyar Országgyűlésben. „Ki kell szabadítani az államot régi szerepeinek fogságából, és a felszabaduló erőforrásokat egy erőteljes szociális emancipáció és egy átfogó szegénységellenes program szolgálatába kell állítani. Nem megszorítás, hanem dinamizálás következik” – nyilatkozta ugyanő a Népszabadságnak az idei választások második fordulója előtt. Még azt is mondta, hogy „válságban nem a gazdaság van, hanem a Fidesz”. Negyven nap sem telt el, és Gyurcsány Ferenc most a kormány közeli lap tudósítása szerint azt mondja: „A kiigazítást meg kell csinálni, mert nagy a baj.” A miniszterelnök hol kiigazításnak, hol reformintézkedésnek nevezi a brutális megszorítást.
A kampányban Gyurcsányék még 200 000 új munkahely megteremtését ígérték, ám a többhetes titkos koalíciós egyeztetés után a Népszabadság a lakosságot riogatja, miközben a győztes MSZP iránt még töretlen a nép nagyobbik felének a bizalma. Ki érti ezt? Azt állítja a lap, hogy a kormány „költségvetési egyensúlyteremtő csomagjának” 50 százaléka a lakosságot, 30 az állami szférát, 20 pedig a gazdaságot (azt a dübörgőt) érinti majd. Elképzelni sem tudom, hogy ama 20 000 pedagógust, akit a kötelező óraszám emelésének következtében elbocsátanak, hova számolják majd: az állami szférához, vagy a lakossághoz? Vagy amikor „rendbe teszik a gyógyszerkasszát” és „az orvosok érdekeltségét növelik a takarékosságban” – csökkentve a gyógyszerek ártámogatását –, az már maga lesz az egészségügyi reform, esetleg csupán egy ötlet az állami kiadások lefaragására és a beteg lakosság terheinek növelésére. Miután kiderült, hogy ki lesz az egészségügy liberális megreformálója, nekem az egyszeri szekszárdi fül-orr-gégész története jutott eszembe, aki a hozzá vitt cigány gyerek beteg füle helyett az egészségest operálta meg. Ezt csak azért emlegetem fel, mert most még időben vagyunk, és nem biztos, hogy a lakosságnak el kell tűrnie, hogy egy mészáros a beteg egészségügyünkből éppen a legegészségesebb szerveket dobja ki. A Népszabadság azzal is riogat, hogy a miniszterelnök – aki korábban az uszodaépítő Fittelina Kft.-től csillárt lízingelve menekült az igazságos közteherviselés igája alól – meg akarja szüntetni az alanyi jogon járó gázár-kompenzációt. Amit azért vezettek be, mert 2002-ben a szocialisták letették a nagyesküt, hogy nem lesz gázáremelés, aztán mégis lett.
Kutyából tényleg nem lesz szalonna. A szocialisták, csakúgy, mint kommunista elődeik, a legutóbbi kampányban is „hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon”. Most (is) társadalmi békéről papolnak, ami az ő olvasatukban annyit tesz: a nép tűrje el zokszó nélkül, ha elnyomói szíjat hasítanak a hátából, ha bérrabszolgává züllesztik, ha továbbra is a zsebében kotorásznak a verejtékes munkája gyümölcséből milliárdossá lett urak. Megszorítás ide, országreform oda, a szocialista és liberális elit tovább dőzsöl a gazdaság által megtermelt osztalékból. Nekik aprópénz az, ami a lakosság nagy részének a megélhetés biztonságának elvesztését okozza. Hogy van az, hogy ha Dániában a hatalom a nyugdíjkorhatár felemelésével vagy az egyetemisták ösztöndíjának lefaragásával fenyeget, nyomban százezrek tüntetnek, figyelmeztetve a kormányt a társadalmi béke fennmaradásának feltételeire? Hogy van az, hogy ha Franciaországban két év helyett csupán egyévnyi garantált munkát biztosítana az állam a pályakezdőknek, akkor százezernyi ifjú véres tüntetések árán is megvédi jogait? Valóban nincs határa az áprilisban csúnyán becsapott magyar nép türelmének? Azt hiszem, ideje lenne egy hosszú sétának a kormányzati negyedben. Mert ezek még e patinás városrésztől – őseink által ránk hagyott örökségünktől – is megszabadítanak minket. És miért ne tennék, ha hagyjuk?