Önök kérték?

2006. 05. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét – mondta Medgyessy Péter megpuccsolása után a kormányfői hatalmat először megkaparintó Gyurcsány Ferenc 2004-ben a magyar Országgyűlésben. „Ki kell szabadítani az államot régi szerepeinek fogságából, és a felszabaduló erőforrásokat egy erőteljes szociális emancipáció és egy átfogó szegénységellenes program szolgálatába kell állítani. Nem megszorítás, hanem dinamizálás következik” – nyilatkozta ugyanő a Népszabadságnak az idei választások második fordulója előtt. Még azt is mondta, hogy „válságban nem a gazdaság van, hanem a Fidesz”. Negyven nap sem telt el, és Gyurcsány Ferenc most a kormány közeli lap tudósítása szerint azt mondja: „A kiigazítást meg kell csinálni, mert nagy a baj.” A miniszterelnök hol kiigazításnak, hol reformintézkedésnek nevezi a brutális megszorítást.
A kampányban Gyurcsányék még 200 000 új munkahely megteremtését ígérték, ám a többhetes titkos koalíciós egyeztetés után a Népszabadság a lakosságot riogatja, miközben a győztes MSZP iránt még töretlen a nép nagyobbik felének a bizalma. Ki érti ezt? Azt állítja a lap, hogy a kormány „költségvetési egyensúlyteremtő csomagjának” 50 százaléka a lakosságot, 30 az állami szférát, 20 pedig a gazdaságot (azt a dübörgőt) érinti majd. Elképzelni sem tudom, hogy ama 20 000 pedagógust, akit a kötelező óraszám emelésének következtében elbocsátanak, hova számolják majd: az állami szférához, vagy a lakossághoz? Vagy amikor „rendbe teszik a gyógyszerkasszát” és „az orvosok érdekeltségét növelik a takarékosságban” – csökkentve a gyógyszerek ártámogatását –, az már maga lesz az egészségügyi reform, esetleg csupán egy ötlet az állami kiadások lefaragására és a beteg lakosság terheinek növelésére. Miután kiderült, hogy ki lesz az egészségügy liberális megreformálója, nekem az egyszeri szekszárdi fül-orr-gégész története jutott eszembe, aki a hozzá vitt cigány gyerek beteg füle helyett az egészségest operálta meg. Ezt csak azért emlegetem fel, mert most még időben vagyunk, és nem biztos, hogy a lakosságnak el kell tűrnie, hogy egy mészáros a beteg egészségügyünkből éppen a legegészségesebb szerveket dobja ki. A Népszabadság azzal is riogat, hogy a miniszterelnök – aki korábban az uszodaépítő Fittelina Kft.-től csillárt lízingelve menekült az igazságos közteherviselés igája alól – meg akarja szüntetni az alanyi jogon járó gázár-kompenzációt. Amit azért vezettek be, mert 2002-ben a szocialisták letették a nagyesküt, hogy nem lesz gázáremelés, aztán mégis lett.
Kutyából tényleg nem lesz szalonna. A szocialisták, csakúgy, mint kommunista elődeik, a legutóbbi kampányban is „hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon”. Most (is) társadalmi békéről papolnak, ami az ő olvasatukban annyit tesz: a nép tűrje el zokszó nélkül, ha elnyomói szíjat hasítanak a hátából, ha bérrabszolgává züllesztik, ha továbbra is a zsebében kotorásznak a verejtékes munkája gyümölcséből milliárdossá lett urak. Megszorítás ide, országreform oda, a szocialista és liberális elit tovább dőzsöl a gazdaság által megtermelt osztalékból. Nekik aprópénz az, ami a lakosság nagy részének a megélhetés biztonságának elvesztését okozza. Hogy van az, hogy ha Dániában a hatalom a nyugdíjkorhatár felemelésével vagy az egyetemisták ösztöndíjának lefaragásával fenyeget, nyomban százezrek tüntetnek, figyelmeztetve a kormányt a társadalmi béke fennmaradásának feltételeire? Hogy van az, hogy ha Franciaországban két év helyett csupán egyévnyi garantált munkát biztosítana az állam a pályakezdőknek, akkor százezernyi ifjú véres tüntetések árán is megvédi jogait? Valóban nincs határa az áprilisban csúnyán becsapott magyar nép türelmének? Azt hiszem, ideje lenne egy hosszú sétának a kormányzati negyedben. Mert ezek még e patinás városrésztől – őseink által ránk hagyott örökségünktől – is megszabadítanak minket. És miért ne tennék, ha hagyjuk?

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.