Prohászka Ottokárra emlékeznek

Nagyszabású fáklyás felvonulás lesz ma este Székesfehérvárott Prohászka Ottokár újratemetésének évfordulóján a néhai püspök, író és politikus emlékévének eseményeként.

Joó István
2006. 05. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több ezer fő részvétele várható a fáklyás felvonuláson, amelyet ünnepi szentmise előz meg este hét órai kezdettel a székesfehérvári bazilikában. A püspöki hivatali teendőit 1906-tól ellátó, 1927-ben elhunyt Prohászka Ottokár tisztelői a bazilikából abba az emléktemplomba vonulnak, ahová a profetikus erejű hitszónokot, gondolkodót 1938-ban újratemették. Ott Spányi Antal megyés püspök mond beszédet.
Lapunknak Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója úgy fogalmazott: Prohászka, elutasítva a barokk pompát, az egyház megújulásán fáradozott. Emellett elemezte a kor tudományos és társadalmi folyamatait. Politikusként és íróként is nagy szociális érzékenységet mutatott, ez megnyilvánult keresztényszociális programjában és karitatív cselekedeteiben egyaránt. A püspöki levéltáros megemlítette, hogy a főpap publicisztikái egy részében élesen szembeszállt a korabeli, etikai tabukat döntögető liberalizmussal és ateista szociáldemokráciával.
„A konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja” – ez a felirat olvasható a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán Prohászka arcképe alatt. Ehhez Mózessy azt fűzte hozzá: „A mai és az 1920-es szóhasználat különbözik egymástól, még ha hajlamosak volnánk is a holokauszt szemüvegén át visszapillantani a jóval korábbi múltba. Ezt a kérdéskört egyébként sem lehet kiragadni az életmű egészéből és folyamatából. Sokat elárul, hogy a püspök életművének végén a következő című írás áll: »Zsidó testvéreimhez«.” Kérdésünkre, lesz-e valaha közmegegyezés Prohászka történelmi értékelésében, a kutató így felelt: „Ma még a megszokásból, meggyőződésből vagy politikai érdekből tiltakozók a leghangosabbak; de látok reményt arra, hogy sikerül a középre visszatalálás. Ebben viszont nem a bulvármédia, hanem a szakmai fórumok segíthetnek.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.