A hatóságok szerint fertőzött vízi vándormadarak és a Brassó megyei Feketehalmon lévő baromfitelep tulajdonosának és vezetőinek bűnös mulasztása idézte elő a madárinfluenza-járvány májusi kitörését Románia központi fekvésű megyéiben – jelentette a távirati iroda. Az érintettek ellen büntetőeljárás indult. Kiderült, hogy a fertőzés terjedéséért felelős farmon már április utolsó hetében huszonkilencezer növendék pulyka pusztult el a kórban, de ezt a tulajdonos és az ügyintézők eltitkolták. Az elhullott szárnyasok között Magyarországról egészségesen, csibeként behozott pulykák is voltak. A telep közelében levő szenynyezett tóban megtelepedett és a kór vírusát hordozó vízi madarak lehettek a fertőzés forrásai – állapították meg a szakértők.
A fertőző gócot gyorsan fel lehetett volna számolni, ha az illetékesek törvényesen járnak el. Ehelyett titokban elföldelték az elhullott szárnyasok tetemeit, nem fertőtlenítették a telepet, s nem értesítették az esetről a szakhatóságokat. Ráadásul a megmaradt szárnyasokat eladták törvénytelenül működő, alkalmi kereskedőknek, akik a környező megyék baromfitelepeinek és magángazdaságainak értékesítették tovább a fertőzött példányokat. Ezért olyan nehéz feltárni a kór terjedésének útvonalait – derült ki az eddigi szakvéleményekből.
Nemzeti koordinációs központ létrehozását rendelte el a madárinfluenza elleni harc jegyében szombaton Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök, miután az országban száztizenegyre emelkedett a fertőző, illetve a gyanús gócpontok száma. A testületet a pénzügyi, belügyi, környezetvédelmi, egészségügyi és szállítási minisztériumok szakemberei és a közegészségügyi hatóságok irányítják – közölte a miniszterelnök.
Az orosz fejlesztések lépéskényszerbe hozzák Ukrajnát














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!