A lengyelek befejezik a rendszerváltást
Varsó. A katonai felderítő hivatal feloszlatásáról döntött tegnap a lengyel parlament; a kommunista korszakból származó intézményt két új titkosszolgálat váltja fel. A varsói honatyák 375-48 arányban határozták el a Katonai Felderítő Szolgálat (WSI) megszüntetését. Ez volt az egyetlen olyan lengyel titkosszolgálati szervezet, amelyet a kommunizmus 1989-es bukása óta elkerültek a reformok. (MTI)
Teherán mégsem diszkriminál
Toronto. Tegnapi számában megkövette olvasóit a torontói National Post napilap, amely egy héttel ezelőtt azt állította: az iráni parlament olyan törvényt fogadott el, amely színes megkülönböztető szalagok viselésére kötelezi az országban élő nem muzulmánokat. A cikk szerzője, Amir Taheri azt állította – amint kiderült, hamisan –, hogy a zsidóknak sárga, a keresztényeknek piros, a zoroasztrizmus követőinek kék szövetdarabot kell majd viselniük ruházatukon az új törvény értelmében. (K. Z.)
Tömeges bevándorlás
Madrid. Több mint hatvanezer román és bolgár érkezett csempészhálózatok segítségével illegálisan Spanyolországba az év első négy hónapjában – jelentette tegnap a La Razón című madridi napilap. (MTI)
Az energiaár-emelés ellen tüntettek
Kijev. Mintegy 15 ezren tüntettek tegnap Kijev központi terén a gáz és a villanyáram árának emelése ellen, és követelték, hogy a kormány tegyen többet a szegénység felszámolásáért. Ebben a hónapban a háztartási gáz ára 25 százalékkal emelkedett, de Jurij Jehanurov kormányfő (képünkön) kedden kilátásba helyezte, hogy újabb, 50 százalékos drágításra kerülhet sor. (MTI)
Vádemelés Eszék lövetése miatt
Zágráb. Vádat emeltek Horvátországban két volt jugoszláv tábornok ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy eszéki polgári célpontokat lövettek a horvát függetlenségi háború kezdetén, 1991-ben. Egyikük Veljko Kadijevic volt jugoszláv védelmi miniszter, aki a horvátországi szerb kisebbséghez tartozik, másikuk Zvonimir Jurjevic, a légierő egyik volt parancsnoka, aki horvát. (MTI)
Bin Laden szerint Moussaoui ártatlan
Dubai. Ártatlan a 2001-es amerikai terrortámadásokban való cinkos szerepéért az Egyesült Államokban közelmúltban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt marokkói születési francia terrorista, Zacarias Moussaouit – állatja egy neki tulajdonított kedd esti hangüzenetben Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője. (MTI)
Putyin bosszújába beleremegnek, robbantásos merényletben halt meg az orosz tábornok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!