Röviden

MTI
2006. 05. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pártsemleges közmédiumok?
Változtatni kell a médiatörvény jelenlegi koncepcióján, hogy olyan rendszer alakuljon ki, amely garantálja a közmédiumok pártsemlegességét – jelentette ki tegnap Bozóki András, az ügyvezető kormány kulturális minisztere Tihanyban, a Média Hungary 2006 című konferencián. – A civil szervezetek kuratóriumi részvételét felül kell vizsgálni, mert a pártok sok esetben rajtuk keresztül is nyomást gyakorolnak – vélekedett. (MTI)

Kétnapos SZDSZ-es frakcióülés Velencén
Az SZDSZ parlamenti frakciója szakértők jelenlétében, csütörtökön és pénteken Velencén vitatja meg a kormányprogramot – közölte tegnap Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő, azt remélve, hogy holnap délre már kézhez kapják a tervezetet. A tanácskozás másnapján Gyurcsány Ferenc is részt vesz az egyeztetésen, s terveik szerint az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlése – az MSZP-frakció szintén kétnapos ülése után – már a végső változatról szavazhat. (MTI)

Gusztos nem indul Salgótarjánban
Gusztos Péter, az SZDSZ országos ügyvivője nem vállalja a polgármester-jelöltséget Salgótarjánban – ezt maga a politikus jelentette be tegnap, elhárítva a helyi pártszervezet felkérését. Indokolása szerint nem tartózkodik életvitelszerűen a városban, ezért inkább Ercsényi Ferencet, az SZDSZ helyi frakciójának vezetőjét javasolta polgármesterjelöltnek. (MTI)

Újabb furcsa kérelem az uszodabővítéshez
Közterület-használati engedélyt adott tegnapi rendkívüli ülésén a fővárosi városképvédelmi bizottság a margitszigeti sportuszoda bővítéséhez szükséges gázvezeték építéséhez. Endrédy István fideszes bizottsági elnök tragikusnak és szokatlannak nevezte, hogy a beruházók újabb és újabb ötletekkel állnak elő a késésben lévő építkezésnél. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.