Röviden

MN
2006. 05. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszorításokkal sincs euró
A Dresdner Bank londoni befektetési érdekeltségének elemzoi azzal számolnak, hogy a kormány hamarosan mintegy 900 milliárd forint pótlólagos idei bevételt eloirányzó intézkedéscsomaggal áll elo, és nem zárható ki egy-egy ezermilliárd forintnál nagyobb terv 2007-re és 2008-ra sem. A 2010-es eurócsatlakozási céldátum fenntartásához elemzok szerint már az idén hozzávetolegesen 1400 milliárd forintos kiigazításra volna szükség. (MTI)

Sérülhet a jegybank függetlensége
Amennyiben Surányi Györgyöt jelölné a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztségére Gyurcsány Ferenc, akkor a jegybank vezetésének sokkal „zavartalanabb” lenne a kapcsolata a szocialista kormányzattal – állapítja meg a Credit Suisse tegnap közzétett jelentése, amely szerint kevésbé lenne független a jegybank Surányi vezetése alatt. (MN)

Földönfutók az agrártárcánál
Meg kell szabadítani a minisztériumokat azoktól a feladatoktól, amelyeket központosítani lehet – közölte tegnap Gráf József agrárminiszter. A miniszter utalt arra, hogy az agrártárcánál és háttérintézményeinél közel 14,5 ezer ember dolgozik. Úgy vélte: 20–30 százalékos létszámcsökkentés reálisnak tunik. (MTI)

Meghosszabbított vizsgálat
További két hónappal hosszabbította meg a Fovárosi Foügyészség a vizsgálatot annak a feljelentésnek az ügyében, amely a Budapest Airport Zrt. korábbi vezetése ellen az úgynevezett telekbotrány miatt született. Morvai Attila, a Fovárosi Foügyészség szóvivoje közölte: a vizsgálatot július 15-ig kell lezárni. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.