Számon kérnek a fuvarozók

Nyomatékosan kérte szombaton a kormánytól a mintegy 4400 közúti fuvarozó érdekeit képviselő Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) az ágazat versenyképességének javítását célzó tavaly augusztusi megállapodás eddig nem teljesült pontjainak soron kívüli végrehajtását.

Hírösszefoglaló
2006. 05. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra is felszólítjuk a kormányt, hogy lehetőségein belül törekedjen arra, hogy a jövőben várható használatarányos útdíj bevezetése ne eredményezze a közúti közlekedési szektor versenyképességének romlását – közölte Földi Elek, a NiT Hungary elnöke a szervezet szombati közgyűlésén.
A gépjárművezető-képzés és
-továbbképzés finanszírozására olyan alap létrehozását javasolják a szakma által befizetett szakképzési hozzájárulásokból, amely fölött az alágazat szociális partnerei rendelkeznének – adta hírül a távirati iroda. A NiT Hungary sürgeti azt is, hogy a gépjárműadó csökkenjen az Európai Unió által előírt minimummértékre. A pótkocsik és félpótkocsik tekintetében igazságosabb teherviselést várnak el. A termelőeszközként beszerzett új haszongépjármű esetében töröljék el a vagyonszerzési illetéket. A közúti fuvarozói érdekképviselet továbbra is kéri a szállítmányozói tevékenységre vonatkozó, a közúti szolgáltatókéhoz hasonló, szigorú feltételrendszer kialakítását, a gázolaj jövedéki adójának csökkentését, valamint legalább a gyorsforgalmi úthálózat tekintetében a hét végi forgalomkorlátozás éjszakai feloldását.
A NiT Hungary közgyűlése felhívta a kormány figyelmét a közúti közlekedési szolgáltatást végző mintegy 23 000 kis- és középvállalkozást és közvetve több mint
60 000 családot sújtó körbetartozásra. Azt várják, hogy a kormány ennek megszüntetésére soron kívül terjesszen a törvényhozás elé módosító javaslatot.
Horváth Zsolt Csaba, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: a megállapodás teljesítésének a kormány részéről pénzügyi és jogszabály-alkotási korlátai vannak, másrészt az összes gazdasági ágazat helyzetét kell vizsgálni, hogy ne érje a kormányt az a vád, hogy a fuvarozókat előnyben részesíti másokkal szemben. Szerinte a fuvarozókat érinti a kormány idei jogalkotási programjában szereplő idejétmúlt KRESZ, s a közúti közlekedésről szóló törvény újrafogalmazása.
Horváth felhívta a figyelmet arra, hogy egységes közúti fuvarozói érdekképviseletre van szükség, bár tudja: négy szervezet képviseli az ágazat érdekeit. Arra kérte a NiT vezetőit, hogy a másik három érdekképviselettel egyeztetett állásponttal, együtt forduljanak kéréseikkel a kormányhoz, mert szerinte a szakma egységes, problémái is nagyjából hasonlóak, s ez megkönnyítené a kormány dolgát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.