A rendőrségi törvény alapján zajlott a három magyar állampolgár pozsonyi előállítása – adta hírül közleményében a Külügyminisztérium, miután Udvardi Iván, a tárca politikai igazgatója tegnap hivatalában fogadta a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetét. A három magyart egy nem létező törvényre hivatkozva tiltott iparűzéssel vádolták meg, fogdába zárásuk konkrét oka pedig nem volt más, mint hogy történelemtanár létükre a magyar királyok koronázásának helyszínén diákjaiknak a hely történelméről beszéltek. A budapesti megbeszéléssel egy időben a szlovák külügyminisztériumba kérették Magyarország pozsonyi nagykövetét – írta a távirati iroda.
A tájékoztatás szerint az egyik magyar állampolgárt a szlovák idegenforgalmi ellenőrrel szemben alkalmazott állítólagos fizikai támadás miatt, a másik két magyar állampolgárt pedig tanúként vitték be a rendőrkapitányságra. A szlovák külügyminisztérium csupán konzuli és nem diplomáciai szinten kezeli az ügyet. Udvardi Iván csalódottságának adott hangot, „mivel arra számítottunk, hogy a szlovák fél elhatárolódik a rendőri túlkapástól, és sajnálkozását fejezi ki”.
Egy amerikai szenátor szerint ideje bekeményíteni














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!