Totus eus – teljesen a miénk

Filmre kerül a negyedszázada kilőtt Agca-golyó is: jól látszik, hisz a fatimai Szent Szűz koronájának közepébe foglalták.
A néhai pápa, II. János Pál búcsúzik; kardinálisa a szertartáson felidézi, hogy korán elvesztette anyját, s Jézus keresztfai szavait vette magára. „Íme, a te édesanyád”, „totus tuus”, teljesen a tiéd vagyok, hangzott a válasz, Máriához is. Ratzinger, a mai XVI. Benedek elérzékenyülve említi az utolsó nagyszombatot, a keserves fájdalomba torkolló, néma urbi et orbi áldást. „Kérlek, kedves szentatyánk, a mennyország ablakából áldj meg most minket.”
A megindultság karon fog, leültet a képernyő elé. Barokk ravatalon a márvánnyá merevült, megöregedett lengyel pap. A másik síkon, triviális ellenpontként az örömtől, örömhírtől kicsattanó pápa, Manilában, Varsóban, Jeruzsálemben, mindenhol. Merész húzás, már-már annyira kontrasztos, hogy nézőjének a veszteségtől potyog könnye. Holott „Ne féljetek!”, szól a woytilai esszencia, és ez nem épp a szívfacsarás programja. Ráadásul a filmesek e sodró, szomorító-elragadó szálpár alá fonják a gyönyörű hangszínű Andrea Bocelli szakrális albumát. Sorjáznak az egyházi zene áriái, és úgy szervülnek ide, hogy a vak tenor unmuzikális megoldásait is feledjük.
S hogy a keserűség pengeélén imbolygó mű mégis mitől válik kedvenccé? A pápa felénk keveset mutatott kemény intéseitől. „Isten nem akar háborút!” „Térjetek meg, mert eljön a végítélet!” „A felnőttek nem erkölcstelenkedhetnek gyermekekkel!” – ilyenkor villámokat szór a máskor szelíd tekintet.
Megannyi találkozás, érintés, várt és váratlan simítás, homlokkereszt, ünneplő ruhás mosoly. Aztán – miközben Bocelli már Schubert Mille cherubinijét énekli, s „dormi” frázisára a lehunyt szemű pápát mutatják – a kondoleáló tömegben Cura, a híres tenor tűnik fel, nyakában döbbent kislányával. És újra vissza Mexikóváros mára biztos felnőtt maszatosaihoz. „Minden gyermek fontos! Ti vagytok a pápa legkedvesebbjei. És tudjátok miért? Mert bennetek látom legtisztábban, legfényesebben tükröződni a Teremtő arcát!”
Mi lehetett hát az Isten emberének titka? Nemcsak tisztaság, jóakarat, de – a kommunikáció divatos rémnyelvén szólva – a kontaktus is. Szebben: egy félelem nélküli hívás. Engedjétek hozzám a világot!
(Credo – II. János Pál, Bocelli; Warner DVD, 2006)