Vakhit

Nem helyes állandóan a baloldali médiatúlsúlyra meg a kettős mércére hivatkozni. Van a magyar televíziós kínálatban olyan csatorna is, amelyik grammra (milliméterre, másodpercre) kiegyensúlyozott, s csak egyfajta mércét ismer. Politikai műsoraiban kínos precizitással ugyananynyit barmolják a Fideszt, mint amennyit magasztalják az MSZP-t, az SZDSZ-t és újabban az MDF-et is, mindenféle értékrend nélkül – így a kettős mércére sem panaszkodhatunk. Négy, sok vihart megélt újságíró klubfoglalkozás keretében okítja elfogulatlan politikai szemléletre az előfizetőt. Mondandójuk nem köt le, előre sejtem, tudom az egészet, viszont lenyűgöz az a hideg és kiszámított céltudatosság, ahogy bravúros összjátékukkal próbálják manipulálni a nézőt. Egyikük arról beszél, hogy nagy veszélyt jelent a jobboldalon a vakhit. Részben igaza van, hiszen az öntudattalan, beprogramozott, fanatizált, a vezetőinek vakon hívő tömeg valóban nagy veszélyek forrása, ám a történelem tanúsága szerint nem kizárólag a jobboldal részéről fenyeget ily rettenet. Tisztában vannak ezzel a klubtagok is, ezért megnyugtatóan kifejtik: szerencsére a baloldalon már nem alakulhat ki semmiféle vakhit, mert ott tanultak a múlt keserű tapasztalataiból, a baloldalon már mindenki öntudatos, önálló akaratú, és felelős döntésekre képes.
A négy véleményformáló levitézlik a képernyőről, következik a betelefonálós műsor, amelyből lemérhető, mennyit formálódott a drága közönség véleménye a rendszeres fejtágítók hatására. (A délelőtti ismétlést néztem, ezért alakult így a műsorrend.) A közönség jól vizsgázik. Szapulják Orbánt, mintha azon múlna a tizenharmadik havi nyugdíjuk kifizetése, s dicsőítik Gyurcsányt, mintha már kifizette volna a tizenharmadik havi nyugdíjat. Szavaik nyomán kivételes erénnyé nemesül Gyurcsány halált megvető bátorsága, ahogy a kampányban bölcsen elhallgatta az ország valódi gazdasági helyzetét, s példátlan merészségéből még arra is futja, hogy újabb, igazságos reformokat ígérjen, amelyekről csak annyit tudni biztosan, hogy nagyszerűek, előremutatóak, hasznosak, bátrak és igazságosak lesznek.
A nép realista és belátó: többen rimánkodva esdeklik, sőt egyenesen követelik az újabb megszorító intézkedéseket, mert minden vágyuk, hogy végre több adót fizethessenek, emelkedjenek a közüzemi díjak, pénzbe kerüljön a háziorvosi vizsgálat, bevezessék a tandíjat, befagyasszák a béreket, csökkenjen megint a nyugdíjak, fizetések, támogatások vásárlóértéke, mert Gyurcsánytól ezt is elviselik, neki az is jól áll, amikor lakosságot nyomorgató gazdasági elvonásokat jelent be. A műsorvezető lovat ad alájuk. Mert, ugyebár, mennyivel igazságosabb lesz, ha az, akinek 500 ezer forint a fizetése, nem kap az adófizetők pénzéből 12 ezer forintos családi pótlékot? – kérdi álszent megértéssel, amire menetrendszerűen jön a válasz: igen, az bátor lesz és igazságos, különben is az Orbán csak azért támogatta a családokat, mert betegesen ragaszkodott a hatalomhoz.
A megszorító csomag még csak feltételezés, szükségesnek gondolt, borúlátó előrejelzés, a kormány részéről egyelőre tagadott, elhárított, visszautasított jobboldali ijesztgetés, a depressziós kampány utórezgése. Azonban a Magyar ATV csatornán és a hasonló elfogulatlan médiumokban, ahol a választók tudatos félrevezetése bátorságnak, az országrombolás reformnak minősül, a megszorító intézkedések lakossági igénnyé, népi követeléssé válnak. A vakhit maga a tömény és jellegzetesen melldöngető szocialista öntudat. Megszorításokra vágynak? Óhajuk parancs, a kormány teljesíti.
Jó ma Magyarországon baloldalinak lenni.