Tanúként hallgatta meg a bíróság a washingtoni orvlövészek néven elhíresült duó idősebbik tagja, John Allen Muhammad újabb perében a férfi cinkosát, Lee Boyd Malvót, aki megdöbbentő részleteket árult el kettejük terveiről: a tíz életet orvul kioltó páros egy hónapon át naponta hat embert akart megölni – írta a CNN. Mint arról beszámoltunk, az egyszer már jogerősen halálra ítélt Muhammad ellen a hónap elején indítottak újabb pert, ezúttal hat gyilkosság miatt. A tárgyaláson helyi idő szerint kedden hallgatták meg a férfi nevelt fiát, aki azt mondta, apja valóságos szörnyeteget faragott belőle. Ismeretes: az Öböl-háborús veterán akkor még fiatalkorú társával 2002. október 2-án kezdte ámokfutását. A Washington, Maryland és Virginia államokban elkövetett gyilkosságokkal három héten át tartották rettegésben az amerikai fővárost és környékét: öszszesen tíz embert öltek meg, hármat pedig megsebesítettek. A párost 2002. október 24-én tartóztatták le.
Malvo keddi, az amerikai Montgomery megyében tett vallomása szerint nevelőapjától kommandós kiképzést kapott, s közben segített mozgó lőállássá alakítani Muhammad furgonját. A gyilkosságok idején tizenhét éves Malvót, aki a legtöbb esetben meghúzta a ravaszt, már életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Hamarosan neki is újra bíróság elé kell állnia a már említett hat gyilkosság vádjával. A fiú szerint ha nem fogják el őket, akkor a támadások első hónapja után már nemcsak vadászfegyverrel, hanem bombákkal is gyilkoltak volna.
Őrizetben az ámokfutó. Elfogtak tegnap a Georgia állambéli Covingtonban egy férfit, aki szándékosan egy gyorsétterem távozó vendégei közé vezette kocsiját, három kisgyereket és két asszonyt elgázolva. Az egyik sérült állapota súlyos, a többié stabil. A férfi többször is a csoportba hajtott, miközben – szemtanúk szerint – mindvégig mosolygott.
Putyin bosszújába beleremegnek, robbantásos merényletben halt meg az orosz tábornok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!