Változatlan maradt New Orleans vezetése

Bár a Katrina hurrikán okozta tavalyi pusztításért a szövetségi kormányzat mellett a helyi vezetőket is felelősség terheli, az újjáéledő New Orleans lakói mégis eddigi polgármesterük maradásáról döntöttek.

2006. 05. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ray Nagin, akinek fellépését a katasztrófahelyzet során – főleg a kitelepítések megkezdésének halogatása miatt – a hivatalos vizsgálatok is elégtelennek minősítették, a szavazatok 52 százalékát kapta a polgármester-választás második fordulóján. Kihívója, a szintén demokrata Mitch Landrieu vereségét elismerve a szemben álló felek összefogására, az újjáépítés folytatására hívott fel – kudarcával újfent nem lesz fehér bőrű vezetője a többségében feketék vezette városnak, vagy ahogy a helyiek hívják, a „nagy lazának”. Ez a kérdés azért is fontos, mert megfigyelők szerint a szavazatok faji alapon oszlottak meg, amit a fekete Nagin alaposan kihasznált, hangsúlyozva, hogy New Orleansnak „csokivárosnak” kell maradnia.
Jesse Jackson polgárjogi harcos jelezte, hogy – az eredménytől függetlenül – bíróságon támadja meg a választást, amiért a lakóhelyüktől távol lévők (a város egykori lakosságának a fele) nem szavazhattak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.