Változhat az OPEC kitermelése?

Hírösszefoglaló
2006. 05. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma kezdődik az OPEC caracasi értekezlete, amelytől az elemzők a kitermelési kvóta változatlanul hagyását várják. Lassan egy éve van érvényben a napi 28 millió hordós kvóta, de szakértők szerint a geopolitikai bizonytalanságok miatt szinte senki nem tartja be az OPEC-direktívát.
Az OPEC egyik befolyásos szakminisztere, Hamaneh iráni olajipari tárcavezető szerint elég valószínűtlen, hogy az olajexportálók kartellje változtasson a kitermelési kvótán – írta az MTI–Eco. A miniszter szerint ennek azért van komoly esélye, mert az olajárak inkább felfelé mozognak, miközben a piac igényeit az ellátás körülbelül napi 1,2 millió hordónyival haladja meg. Szaúd-Arábia kivételével gyakorlatilag minden OPEC-tagország a lehető legmagasabb szinten tartja a termelését, emelésnek így kicsi az esélye. A csökkentésnek is, jóllehet az OPEC egyes tagjai s elsősorban a következő miniszteri értekezlet házigazdája, Venezuela, illetve annak elnöke, Hugo Chávez emellett kardoskodik. Egy átlagban 70 dolláros olajár mellett azonban ennek a csökkentésnek az esélye, elsősorban a külföldi olajtársaságokkal való kapcsolatuk megőrzésén munkálkodó többi tagország akarata alapján, szinte egyenlő a semmivel. Nem szívesen asszisztálnának egy Chávez kezdeményezte „provokációhoz” – fejtette ki az egyik elemző. Ezek az országok elsősorban arra figyelnek, hogy ne omoljanak össze az árak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.