Összesen negyvenötmillió dollár váltságdíjat fizetett ki Róma, Párizs és London kilenc, Irakban túszul ejtett honfitársuk életéért cserébe – állítja a Times brit napilap tegnap megjelent cikke. A váltságdíjat érintő tárgyalásokban aktívan részt vevő bagdadi biztonsági tisztségviselők forrásaira hivatkozó újság szerint Olaszországnak tizenegymillió dollárjába került a két segélymunkásnő, Simona Pari és Simona Parretta 2004-es kiszabadítása, illetve Giuliana Sgrena, az Il Manifesto olasz sajtóorgánum újságírónőjének tavalyi kimenekítése, amely tragikus véget ért, amikor a túszt szállító autóra amerikai katonák golyózáport zúdítottak. Franciaország huszonötmillió dollárért vásárolta vissza három honfitársa – köztük a Liberation tudósítónője, Florance Aubenas – szabadságát, míg Berlin nyolcmillió dollárt juttatott három német állampolgár iraki elrablójának. London ezzel szemben nem volt hajlandó fizetni a 2004 őszén foglyul ejtett brit állampolgárokért, akiket röviddel elrablásuk után ki is végeztek. Mindhárom ország tagadta, hogy bármilyen váltságdíjat kifizettek volna.
Eközben az Irakot tegnap váratlanul meglátogató Tony Blair brit miniszterelnökkel utazó brit illetékesek bejelentették, hogy az Irakban állomásozó összes külföldi csapat 2010-ig elhagyhatja az országot. Az új iraki kormány feje, Núri al-Máliki pedig kifejtette: „Az iraki erők veszik át a koalíciós csapatoktól a védelem feladatait az ország legtöbb tartományában az év végéig.”
A közel-keleti ország újjáépítésének idei segítésére kétszázmillió eurós segélycsomagot állít össze az Európai Bizottság – derült ki ugyancsak tegnap a brüsszeli végrehajtó testület ülésén.
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!