Bekövetkezett tegnap a tőkepiaci szakértők által várt javulás a Budapesti Értéktőzsdén, bár a kereskedés első felében még közel ezerpontos esésnek lehettünk tanúi. A biztató kezdés után rövid időre ismét „ráfeküdtek” az eladási gombra a befektetők, ami a BUX indexet 20 837,4 pontos szintre süllyesztette. Ezután azonban már egyre nagyobb volt a vételi kedv, s így délután meredek emelkedésnek indulhatott a mutató. A pesti index végül igen magas, 50 milliárdos forgalom mellett, másfél százalékos emelkedéssel, 21 676,27 ponton zárt.
A vezető részvények a Mol kivételével erősödtek. Pedig a nemzetközi piacon ismét emelkedett a nyersolaj ára, ami segíthetett volna az olajpapírnak, ám a délutáni 22 100 forintos árfolyamszintről a Mol végül 21 210 forintra süllyedt, ami újabb 1,3 százalékos gyengülést jelentett. A blue chipek között a Richterben is megvolt a lehetőség, hiszen – azon kívül, hogy a papír óriásit zuhant az elmúlt napokban – a kutatás-fejlesztési bejelentések hosszú távon mindenféleképpen a társaság további növekedését eredményezhetik. A gyógyszergyártó egyébként éppen tegnap jelentette be, hogy a Repros Therapeutics Inc.-vel fejlesztési és szállítási együttműködési megállapodást kötött a Repros Therapeutics Proellex néven szabadalmazott készítményre. A szerződés értelmében a Richter Gedeon Rt. fejleszti és szállítja a hatóanyagot a Repros Proellex nevű készítményhez.
A Richter 2,1 százalékkal drágult, 41 100 forintra. A legnagyobb napi forgalmat generáló OTP eközben 2,3 százalékkal, 7140 forintra emelkedett, míg az MTelekom négy százalékkal nőtt, 884 forintra. A kisebb kapitalizációs papírok is jellemző módon javítottak. Ezen belül a legnagyobb árfolyamjavulás a 8,1 százalékkal, 29 300 forintra dráguló Egis-papírok esetében következett be. Emellett javult még 2,3 százalékkal, 2250 forintra a BorsodChem és 2,4 százalékkal 1290 forintra az FHB. A Fotex viszont nem tudta ledolgozni a napközbeni veszteséget, s 3,3 százalékos eséssel, 605 forinton zárt.
Hasonlóan a tőzsdeindexhez, a forint is jelentősen erősödött tegnap délután a bankközi devizapiacon. Az euróval 261,85–261,90 forinton kereskedtek fél négy tájban, mintegy másfél forinttal gyengébben a hétfői 263,30/50 forintnál. Az MTI-nek nyilatkozó kereskedők elmondták, hogy főleg a délután folyamán volt érezhető a forint erősödése, akkorra már a feltörekvő piacok valutái és tőzsdéi is pluszba lendültek a napok óta tartó gyengülés után. A piacon az a hír járja, hogy az általában deviza vásárló Mol jelentős mennyiségű eurót és dollárt adott el a devizapiacon, s ezzel jócskán hozzájárult a hazai valuta erősödéséhez.
Hasonlóan a hazai parketthez, a régió tőzsdeindexei is száguldásba kezdtek a nap második felében. Az orosz RTS közel 7 százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést. A lengyel WIG20-as 1,8, a cseh PX50 pedig 2,4 százalékkal nőtt.
Az árutőzsdén ismét felfelé induló olaj- és aranyár nyomán a dráguló energia és fémipari papírok már a nap elején a nyereséges oldalra tolták a főbb európai indexeket, s a tengerentúli mutatók is felfelé indultak. Az energia- és nyersanyagszektorban érdekelt részvények – amelyek hétfőn súlyos veszteségeket könyvelhettek el –, tegnap jelentősen javultak. A londoni FTSE és a párizsi CAC mutatók egyaránt 2,5 százalékkal javultak, a frankfurti DAX pedig 2,8 százalékot kúszott felfelé. Az olaj- és az aranyár drágulása mellett a Toll Brothers bútoripari társaság kedvező adatai is javították a tengerentúli hangulatot. Lapzártakor a Dow Jones 0,4 százalékos, a Nasdaq 0,9, míg az S&P500-as 0,6 százalékos előnyt jelzett.
A Liverpool meccse is megmutatta: Gulácsiék jöttek ki jól a lipcsei káoszból















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!