Venezuelai módszer – többen így kommentálták azt a hétfőn napvilágot látott hírt, mely szerint az orosz kormány többségi részesedést szerezne (külföldi olajcégekkel közösen) az eddig kisebbségi tulajdonosként birtokolt vállalataiban. Információink szerint azonban nem erről van szó. Az orosz energiapolitikát jól ismerő forrásunk legalábbis úgy látja, hogy amíg Venezuelában a nyugati társaságokat egyik napról a másikra kitették az iparágból, addig az állami befolyás növelésének szándéka Oroszországban inkább abba a kommunikációs folyamatba illeszkedik bele, mellyel Moszkva saját külföldi tulajdonszerzési törekvéseit igyekszik minden lehetséges módon tudatosítani és megkönnyíteni. Ezért az orosz mezőkben lévő külföldi részesedés 50 százalék alá szorítása valószínűleg nem lesz automatikus, inkább az várható, hogy az a nyugati cég, amelyik tulajdonosként is beengedi piacára az orosz vállalatokat, megtarthatja magasabb részesedését, amelyik pedig vonakodik ettől, annak kisebb oroszországi tulajdonrésszel kell beérnie. Az orosz államkapitalizmus eme modellje egyébként működőképes lehet: mint arról korábban már beszámoltunk, egy német társaság pontosan így jutott hozzá egy szibériai gázmező egynegyedéhez. Nem új keletű jelenség, hogy Oroszország akár a külföldi cégek rovására is kész növelni az állam befolyását. Nemrégiben még a gázcsapok elzárását is kilátásba helyezték, ha az Európai Unió akadályt gördítene az orosz cégek európai megtelepedése elé.
Jelenleg három óriáscég, az Exxon Mobil, a Shell és a Total rendelkezik jelentős olajat rejtő mezővel Oroszországban, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy az állami szerepvállalás erősítésének szándéka meglepte volna ezeket a cégeket. Az olajpiacon legalábbis nem tapasztalható különösebb felbolydulás, nem valószínű, hogy ettől jelentősebben drágulhat az olajár. A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint ugyanakkor a tartós keresletnövekedés konzerválhatja a magas árakat. Az OPEC júniusban sem növeli kitermelési kvótáját, s ezzel a piac napi olajtartaléka továbbra is rendkívül alacsony szinten marad.
Hamarosan interjút ad Orbán Viktor














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!