Veres táskájában a kormányprogram

Konkrétumok nélkül, de ismét takarékoskodást ígért tegnap Veres János pénzügyminiszter, az euró 2010-es bevezetésére vonatkozó kérdésre ugyanakkor kitérő választ adott. A kiszivárgott hírek szerint Veres az új kormányban a helyén marad, ami elemzők szerint rossz hír a piac számára.

Szabó Eszter
2006. 05. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy változat már itt van a táskámban, de egyelőre nem mondhatok róla semmit – fogalmazott Gyurcsány Ferenchez hasonlóan tegnap Veres János az új kormányprogrammal kapcsolatban. A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége közgyűlésén részt vevő pénzügyminiszter a várható intézkedéseket illetően megerősítette: az új kormány június 13-án terjeszti a parlament elé azokat a törvényjavaslatokat, amelyekből július közepére megszülethetnek a reformtörvények. Mint mondta, az átalakítás olyan kétharmados törvényeket érint, mint a párttörvény, az önkormányzati törvény és az alkotmány. Az idei költségvetéssel kapcsolatban Veres elismerte: a bevételi tervek várhatóan teljesülni fognak, a kiadási oldalon azonban az év második felében kiigazításokat kell tenni. Az euró 2010-es céldátumát és az ehhez szükséges követelmények 2008-as teljesítését illetően Veres – meglehetősen homályosan – úgy fogalmazott: a korrekciók eredményeként a kormányzati ciklus második felében teljesülhetnek az euróbevezetés feltételei.
A várható megszorítások ellenére elemzők továbbra sem tartják reálisnak a 2010-es euróövezeti csatlakozást, amelynél 3-5 éves késést jeleznek előre. Suppan Gergely, a Takarékbank Rt. elemzője lapunknak elmondta: hazánk várhatóan még akkor is csak 2010–2011-ben tud csatlakozni az euró előszobájának tartott ERM-II rendszerhez, ha idén elkezdődik a nagy elosztórendszerek átalakítása. Hozzátette: a követelmények teljesítésénél nemcsak a magas hiány jelent gondot, az áfaemelés és a gázár-kompenzáció átalakítása miatt ugyanis meglódulhat az infláció, miközben az államadósság már idén is a hatvanszázalékos plafonérték fölé emelkedett.
Hasonló aggályokat fogalmazott meg Zsoldos István, a Goldman Sachs londoni elemzője, aki a portfolio.hu internetes gazdasági portálnak nyilatkozva azt közölte: a költségvetési kiigazító csomag idén várhatóan csupán a szokásos állami adminisztrációs költségcsökkentési törekvéseket tartalmazza. A pénzintézet jövőre adóemeléseket vár, ezek azonban nem lesznek elegendők ahhoz, hogy Magyarország 2008-ra teljesítse a maastrichti kritériumokat. Megjegyezte: Veres János pénzügyminiszter helyén maradása nem valószínű, hogy növeli a piaci bizalmat a jövendő megszorításokkal kapcsolatban, bár nem lehet tudni, hogy ez a „csomag” mit is tartalmaz pontosan.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.