Zsúfolt szezonzárás

Munkatársunktól
2006. 05. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyan a bajnokság már a férfiaknál és a nőknél egyaránt véget ért, túl vagyunk a nemzetközi kupadöntőkön is, de a kézilabdás idény csak a férfi Magyar Kupa hét végi baranyai négyes döntőjével zárul. A szombati komlói elődöntőben 16.15-től Komlói BSK–MKB Veszprém, 18.15-től Pick Szeged–Százhalombatta mérkőzésekre kerül sor, majd vasárnap Pécsen játsszák a bronzmeccset 10.30-tól, 13 órától pedig a döntőt is. Különösebb merészség nélkül megtippelhető, hogy a fináléban összejön a bajnoki döntő visszavágója; a veszprémiek ebben a sorozatban is címvédésére, a szegediek pedig trónfosztásra készülnek.
A válogatottak a döntő után sem mehetnek nyári szabadságra, hiszen Skaliczky László szövetségi kapitány együttese – amelybe visszatért Perez Carlos – június 10-én Vágbesztercén, 17-én pedig Szombathelyen vb-selejtezőt játszik Szlovákiával. De a szakvezető addig is két felkészülési találkozón teszteli a kerettagokat: június 1-jén Pápán, 2-án pedig a budapesti Elektromos-csarnokban egyaránt a cseh válogatott ellen.
A keret, kapusok: Mikler (Dunaferr), Tatai (Veszprém), mezőnyjátékosok: Buday, Gál, Iváncsik, Tombor, Perez, Gulyás (Veszprém), Ilyés, Vadkerti (Szeged), Császár, Nagy K., Sándor, Grebenár, Zubai (Dunaferr), Józsa, Harsányi (PLER), Katzirz (Secchia – olasz).
A női válogatott Németh András szövetségi kapitány irányításával egy meghívásnak eleget téve igazán egzotikus túrára utazik: egy hét múlva Brazíliába látogat, ahol Uruguayjal, Argentínával és sorozatban háromszor a vendéglátóval vív barátságos összecsapást. Az utazók, kapusok: Sugár (Cornexi), Triffa (Vasas), mezőnyjátékosok: Ferling, Mehlmann, Borbás (Dunaferr), Vérten, Kovacsicz (Győr), Tomori (Vasas), Kirsner, Tóth T., Szamoránszky P. (FTC), Hornyák (Vác), Siti (Köbenhavn), Csáki, Orbán, Szűcs (Debrecen).
A túra költségeit a brazilok állják, vagyis a magyar szövetségnek nem apasztja a kasszáját, amelybe ráadásul jelentős összeg kerül: a SYMA további öt évvel meghoszszabbította a támogatását, s ez 200 millió forint bevételt jelent a kézilabdázóknak.

Radulovics Győrbe tart. Immár véglegesnek tekinthető, hogy Radulovics Bojana tizenegy év után elhagyja a Dunaferrt. A dunaújvárosi egyesület bejelentette, hogy lezárta a tárgyalásokat az olimpiai és vb-ezüstérmes játékossal. A világ legjobbjának kétszer is megválasztott átlövő minden bizonnyal a Győri ETO-ban folytatja a pályafutását. A győriek elnöke, Vanyus Attila megerősítette, hogy tárgyalnak a 33 éves játékossal, aki azonban még nem írta alá a szerződést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.