A legfontosabb döntések színtere

Hírösszefoglaló
2006. 06. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államhatalomban való részvétel jelképes, a községi hatalomban a részvétel valóságos, ott van a legfontosabb döntések színtere – többi között erről beszélt Sólyom László szombaton, a Magyar polgármesterek VI. világtalálkozójának gödöllői megnyitóján. Az igazi alkotmányos alap az önkormányzáshoz való jognak a feltétlen biztosítása, amelynek minden reformot túl kell élnie – mondta a köztársasági elnök. A világtalálkozóról szólva kedvezőnek ítélte meg, hogy a szervező Magyar Polgármesterek Egyesülete nem zárkózott be az országhatárok közé, támogatja a határon túli magyarokkal az együttműködést, ezt jelzi, hogy a rendezvényen részt vevők fele most is, akárcsak korábban, a határon túlról érkezett.
Követendő gyakorlatként említette a köztársasági elnök a hazai és a határon túli önkormányzatok között kibontakozó együttműködéseket, közös fejlesztéseket. Ilyen példa, hogy Komárom és a szlovák oldalon Révkomárom önkormányzatai együttes üléseket tartanak. Ugyanakkor a fejlődés útját a régiós együttműködésben határozta meg Sólyom László.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt hangsúlyozta, hogy ennek az évszázadnak van egy új képlete: tudás plusz információ egyenlő a hatalommal. A képletből azonban hiányzik az erkölcs, amely az emberek egymáshoz és az ember és a környezet viszonyát határozza meg. „Az egész világon értékválság, nem pedig gazdasági válság van” – szögezte le.
A találkozón kiosztották a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Magyar Polgármesterek Egyesülete által alapított Polgármesteri ezüstlánc díjat. Ebben az elismerésben a magyar önkormányzatiság fejlesztésében kimagasló tevékenységet végző személyiségek részesülnek. E díjat az idén Bencsik János, Tatabánya és Zachariás István, a szlovák Szepsi polgármestere vehette át.
A Polgármesteri arany pecsétgyűrű kitüntetésben Kovács Zoltán, a romániai Érmihályfalva, Kerekes Péter Tivadar, a romániai Homoródszentmárton, Kovács Sándor, Vácszentlászló, Tilfof István, Mátyásdomb, valamint Nagy Imre, Eger polgármestere részesült. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a Magyar Önkormányzatok Szövetsége különdíját kapta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.