A német egyetemek diákjai és a hamarosan oda készülő fiatalok – akár radikális akciókkal is – igyekeznek érvényt szerezni érdekeiknek és akaratuknak, hangoztatva, hogy a képzés közérdekű érték. A „jövőnkért harcolunk” jelszó alatt Wiesbadenben több mint hétezer főnyi tüntető vonult fel: egyetemi hallgatók, gimnazisták, pedagógusok, politikusok és szakszervezeti vezetők. Jelszavaik elsődlegesen a kereszténydemokraták vezette tartományi kormány ellen irányultak, amely – szerintük – elmaradott és elhibázott oktatásügyi politikát folytat, és a tandíjak bevezetésével szociális gátakat emel a gyengébb anyagi körülmények között élő családok gyerekei elé. A tüntetésen részt vevő Heidemarie Wieczorek-Zeul, a Merkel-kabinet szociáldemokrata fejlesztésügyi minisztere aszociálisnak és gazdaságilag elhibázottnak nevezte a tartományi kormányt irányító Roland Koch (CDU) terveit.
A kezdetben békés tüntetés hamarosan erőszakcselekményekkel párosult. Rendőrségi jelentések szerint több mint ezer főiskolás utcai blokádokkal igyekezett akadályozni a város forgalmát, lomokat gyújtottak fel, és céltudatosan keresték a konfrontációt a rend őreivel. Az a tervük viszont meghiúsult, hogy blokád alá vegyék az autósztráda Wiesbadent Majna-Frankfurttal összekötő szakaszát. A rendőrök fellépését Sören Steffe, a diákszervezet vezetője úgy jellemezte, mint a kormány kísérletét, hogy kriminalizálja a tüntetéseket. „Főiskolások vagyunk, nem bűnözők” – hangoztatta a diákvezető, és bejelentette, július 6-án Majna-Frankfurtban ismételten nagy létszámú tömegtüntetés lesz.
Hamburgban több mint kétezer tüntető vonult ki az utcára. A nagy kikötőváros mellett Brémában, Giessenben és Berlinben is hasonló akciók voltak – bizonyítva, hogy a felsőoktatás diákjai nem hajlandók kizárólag verbális ellenállást tanúsítani a tandíjbevezetés ellen.
A Hanza-város egyetemistáinak haragját és felháborodását csak fokozta, hogy a szenátus véglegesen döntött: megszűnik az ingyenes főiskolai oktatás az Elba folyó metropolisában. Szemeszterenként itt is ötszáz euróra rúg majd a tandíj. „E döntést nem fogadjuk el, és tovább harcolunk az ingyenes oktatás mellett” – szögezte le Torsten Hönisch, a diákszövetség képviselője.
Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!