A hónap legjelentősebb eseménye volt a Malév szempontjából, hogy a British Airwaysszel (BA) kötött úgynevezett székmegosztási (code share) megállapodással a Oneworld légiszövetséghez történő csatlakozás egyik feltétele teljesült. A csatlakozás milyen előnyöket biztosít a Malévnak, illetve – főként – az utasoknak?
– A Malév számára a jelenlegi helyzetben a Oneworld-tagság az egyetlen járható út ahhoz, hogy nyereséges társaságként működjön, hiszen egy több mint 2000 repülőgépet működtető szövetségbe lép be, s a kiterjedt útvonalhálózat egyben jelentős forgalombővülést és utasszám-emelkedést jelent. A szövetség egyik vezető légitársaságával, a BA-val közös járatok üzemeltetéséről állapodtunk meg a Budapest–London útvonal vonatkozásában. A közös járatok legnagyobb előnye, hogy jelentős forgalombővülést eredményeznek: az idén áprilisban például 40 százalékkal nőtt a forgalom a madridi útvonalon, miután code share megállapodást kötöttünk az Iberiával. Az ugyancsak szövetségi tag American Airlinesszal való együttműködés nélkül nehezebben tudnánk felvenni a versenyt a Deltával a Budapest–New York légi úton. Az utasok számára elsősorban a menetrendek összehangolása jelent nagy előnyt, a korábbinál lényegesen egyszerűbben juthatnak el akár Európába, akár a tengerentúli célállomásokra.
– A BA-val kötött megállapodás egyben azt is jelenti, hogy a Malév gépei novembertől nem szállnak le London legforgalmasabb repülőterén, a Heathrow-n.
– A Malév saját géppel novembertől csak London Gatwickre közlekedtet járatot reggel és este, ami az üzleti forgalom szempontjából előnyös és meghatározó. A BA-nak három járata közlekedik Budapest Ferihegy és London Heathrow között. A Malév utasai ugyanakkor mind az öt járatra vehetnek jegyet.
– Úgy hírlik, a BA fizetett is a Malévnak a leszállási jogok átadásáért, így ez biztos nem válik hátrányára.
– A két légitársaság kölcsönösen előnyös üzletet kötött. A Malév növelni tudja a londoni forgalmát, és ami ennél is fontosabb, csatlakozik a világ egyik legnagyobb szövetségéhez.
– Annak ellenére, hogy a Oneworldnél elfogadták a Malév idei eredményeit, tudomásunk szerint még a tervhez képest is jelentős hiánnyal zárta a légitársaság az első négy hónapot. Mi ennek az oka?
– Az első negyedév a szezonális forgalom miatt valamennyi légitársaság számára kritikus időszak. Egymilliárd forinttal nagyobb az első négy havi hiányunk, mint ami a tervben szerepel. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy 2,8 milliárd forinttal többet költöttünk üzemanyagra az idei első negyedévben, mint tavaly, s ez önmagában 800 millió forinttal több a tervezettnél. A dollár–euró árfolyam ebben az időszakban szintén kedvezőtlen volt a Malév számára, ám az ebből adódó több száz millió forintos hiányt később pótolni tudjuk a megkötött fedezeti ügyletekkel. A Malévnál további költségcsökkentő programot indítunk el, az olaj árának nagysága és változása miatt minden területen vissza kell fogni a kiadásokat.
– Ön több alkalommal nyilatkozta, hogy az idén már eredményes társaság lehet a Malév. A jelenlegi eredmények ismeretében mire számít az év végéig?
– A Malév árbevétele az első negyedévben 15 százalékkal nőtt, de a költségek is ilyen, vagy ezt meghaladó mértékben emelkedtek. Az eredményt illetően a Malévnél is a második és harmadik negyedév a meghatározó, ezzel együtt úgy gondolom, hogy az idén üzemi szinten még veszteséges lehet a cég, de a BA-megállapodásnak köszönhetően az adózás előtti eredmény eléri majd a nullszaldót. Hangsúlyozni szeretném, hogy a Malévnak nincsenek likviditási gondjai, és jövőre sem lesznek.
– Az üzemanyag-üzletág eladásához hasonlóan terveznek-e újabb vagyonértékesítést?
– További üzletágak értékesítése nem szerepel a Malév tervei között. A műszaki üzletágat fejlesztjük, tárgyalunk egy újabb hangár építéséről a Budapest Airport Rt.-vel, a földi kiszolgálásban pedig továbbra is erős versenytársak szeretnénk maradni Ferihegyen.
– A politika még mindig nem mondott le a Malév eladásáról. Ön szerint érdemes eladni a Malévet?
– A cég több évig működőképes, piaci értéke növekszik, véleményem szerint ugyanakkor nem célszerű hosszú távon állami tulajdonban tartani. Az értékesítés a tulajdonos feladata. Annyit viszont elmondhatok: a Malév tulajdonosi szerkezetének változása befolyásolhatja jövőnket a Oneworldben.
“Heading to Vote on New Asphalt Is Good” – PM Orban Opens Hungary’s New Motorway















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!