A rendőrminiszter bukása

2006. 06. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem csak elkerült irányítása alól a rendőrség felügyelete: meg is bukott Lamperth Mónika rendőrminiszter. Az Újpest–Fehérvár találkozó után kirobbant botrány utóéletét figyelemmel kísérve ez most már kijelenthető. A Magyar Nemzet és a Blikk munkatársának rendőri bántalmazása minden korábbinál nagyobb hullámokat vetett. A szakmai és a jogvédő szervezetek megszólalásai nyomán világossá vált: egyetlen kormány és miniszter sem veheti semmibe az emberi jogokat, kivált a gyülekezés, a szólás és a sajtó szabadságát.
A szocialista–szabad demokrata kormányzat a 2002-es hatalomra jutásától kezdve következetesen haladt a jogsértések útján. A szavazatok újraszámlálását követelő tömeget véres erőszak alkalmazásával oszlatta fel a rendőrség. Jogellenesen tiltották meg és oszlatták fel a gesztenyéskerti tüntetést is – megpróbálták megakadályozni, hogy a demonstrálók eljussanak az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter házáig. Később Gyurcsány Ferenc villájának környéke vált tiltott területté a tüntetők számára. A Bibó-szobor avatásakor a miniszterelnök szeme láttára vonszoltak egy tiltakozót a rendőrautóhoz. Szili Katalin házelnök maga vitette el – minden jogi alap nélkül – azokat a fiatalokat, akik az Országházban a „Ki Irakból!” felirattal jelezték, nem értenek egyet a kormánytöbbséggel. A betiltás sorsára jutottak a béketüntetések is. Gyurcsány Ferenc biztonságát a Nemzeti Múzeum homlokzatán elhelyezett fejvadász-kommandósok vigyázták, miközben ő március 15-én a szabadságot éltette.
A rendőrséget elmarasztaló bírósági ítéleteknek, a belügyminiszter leváltását szorgalmazó civil követeléseknek annyi foganatja mégiscsak lett, hogy a kormányfő belátta: a belügyminiszteri poszton egyébként megmaradó Lamperth Mónika az új kormányban többé nem felügyelheti a rendvédelmi szervezeteket. A rendőrség és a határőrség mostantól az igazságügyi tárca irányítása alá tartozik. Tegnapi parlamenti meghallgatásán Petrétei József miniszterjelölt erről azt mondta: középpontba állítják az emberi jogokat. A szabad demokrata képviselő Fodor Gábor is a civil kontroll fontosságát, az emberi jogok védelmét emelte ki. Petrétei hozzátette: áttekintik a szakmai jogszabályokat, a rendőrségi törvényt és a testület belső szabályzatait.
Ezzel persze most is csak látszólag segítenek a helyzeten. A jogsértésekért ugyanis nem a jogszabály a felelős, hanem a hatalomgyakorlásnak az a módja, amelyet az MSZP–SZDSZ-kormány követ. A közpénzen fenntartott rendőrség a tapasztalat szerint jelenleg nem semleges testület, hanem a politika eszköze. A hatalom az elmúlt négy évben a rendőrség segítségével korlátozta – méghozzá a rendszerváltozás óta nem látott mértékben – a politikai szabadságjogokat: a véleménynyilvánítás egyéni és kollektív módozatait, a gyülekezési és a szólásszabadságot, illetve a sajtó szabadságát.
A kormányfőjelölt mindezek ellenére a minisztériumok közötti feladatátrendezéssel próbálta csendben, simán, különösebb feltűnés nélkül elbúcsúztatni a rendőrségtől a bukott minisztert. Nem járt sikerrel. Az Újpest–Fehérvár meccs után történt incidens megakadályozta ebben. Olyannyira, hogy a tiltakozási hullám betetőzéseként az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet tegnap figyelmeztette a kormányt: a belügyminiszter politikai felelősséggel tartozik a rendőri túlkapásokért.
Mint ahogy természetesen a miniszterelnök is a jogállami normák megtartásáért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.