A tervet egyébként öt olyan palesztin dolgozta ki, akik jelenleg Izrael Hadarim nevű börtönében raboskodnak, és realista elképzeléseik vannak az országgal való együttműködésről. Egyikük a Fatah népszerű gázai vezetője, Marvan Barguti, a másik pedig Abdel Halek Natse, a Hamász tagja. A 18 fejezetből álló programban leszögezik, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet a nép egyetlen legitim képviseleti szerve, így a Hamásznak és az Iszlám Dzsihádnak csatlakoznia kell az „államigazgatás” intézményeihez. A tervezet a palesztin államot az 1967-es háború előtti határokon belül képzeli el, és jogosnak tartja Ciszjordánia és a Gázai övezet területén végrehajtott bizonyos támadásokat, amelyeket a megszálló izraeliek ellen hajtanak végre.
Abbász még a hét vége előtt tervezi a népszavazás bejelentését, ám addig a Hamásznak még van ideje felülvizsgálni álláspontját. A radikális irányzat ugyanis elutasította ezt a béketervet, hasonlóképp az eddigi próbálkozásokkal. Ennek a tervnek az elfogadása ugyanis Izrael elismerését is jelentené, márpedig a Hamász kizárólag a hosszú távú tűzszünetet tartja elfogadhatónak, azt is csak akkor, ha Izrael visszavonul az 1967 előtti határokhoz. Közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy a palesztinok általánosságban támogatják az új béketervet, így egyelőre nem tudni, változik-e majd a közeljövőben a palesztin kormány álláspontja. A palesztin elnökhöz közel álló tanácsadók azt rebesgetik, hogy Abbász hajlandó lenne több időt is adni a Hamásznak a dokumentum tanulmányozására. Az elnök tárgyalt telefonon Iszmail Hanije palesztin miniszterelnökkel, aki változtatásokat kért a tervben, amelyre viszont Abbász nem volt hajlandó.
A hét vége egyébként nem telt csendesen, mindkét oldalról végrehajtottak támadásokat. Négy Kaszszám rakéta csapódott be a Gázai övezet és Izrael határánál fekvő Szderót városába, ahol egy nő könnyebben megsérült. A terrortámadásra válaszul az izraeli hadsereg komoly választ helyezett kilátásba, és ki is lőtt egy autót, amelyben két fegyveres palesztin utazott.
Trump olyant tesz, amire három évtizede nem volt példa















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!