Érdemes adót csalni – vélhetik a magyar polgárok. Miközben ugyanis adó- és áremelések nehezítik a lakosság és a gazdasági társaságok életét, a kormány három területen is büntetlenséget ígér az adót elkerülők számára. Ennek igen rossz üzenete van a tisztességes adófizetők számára – erősítette meg hét eleji nyilatkozatát lapunk kérdésére Zara László. A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint a kegyelmi időszak kihirdetése azt üzeni: megéri „elsumákolni” az adókat, hiszen előbb-utóbb jön egy olyan kormány, amely megbocsát az adócsalóknak. Jelenleg úgy tűnik, ez a második Gyurcsány-kormány lesz, hiszen a miniszterelnök már az új kabinet megalakulásának másnapján három területen is a bírságok elengedését helyezte kilátásba.
Ezek egyike, hogy magánszemélyek a még be nem vallott adót idén bírság- és pótlékmentesen fizethetik be, sőt, ez öt éven keresztül, részletekben is történhet. További elem a külföldi vagyonok hazautalására vonatkozó, csupán tízszázalékos adó. Zara László szerint azonban az érintettek közül kevesen élnek majd e lehetőségekkel, mivel nem akarják, hogy az APEH nyomon kövesse tevékenységüket.
A szakember a házipénztárak megadóztatását is helyteleníti, ehelyett a kasszákat „felhizlaló” vállalkozások alaposabb ellenőrzését javasolja. – Aki megfizette a 35 százalékos osztalékadót, az joggal háborodhat fel azon, hogy mások most csupán tíz százalékot fizetnek – véli Zara László, aki szerint kétséges, hogy e lépések hoznak-e valamit a konyhára. Hozzátette: a tervek erkölcsi okokból nem fogadhatók el, emellett tovább rontják az amúgy sem fényes magyar adómorált. Ez pedig komoly veszteséget is okozhat az állami büdzsének.
Elhunyt a magyar cirkuszművészet egyik legismertebb zenebohóca, ifjabb Eötvös Gábor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!