Megölték az amerikai parancsnokság alatt álló nemzetközi koalíció egyik román katonáját, és négyet megsebesítettek tegnap hajnalban a dél-afganisztáni Kandahár tartományban. A konvoj útvonalán pokolgépet helyeztek el a lázadók. Eddig négy román katona vesztette életét az afganisztáni misszió során. Románia mintegy 500 fős kontingenst tart fenn a közép-keleti országban – tudatta a távirati iroda.
A tervek szerint hamarosan változások állnak be Magyarország afganisztáni szerepvállalásában, a napokban ugyanis elviekben döntésnek kellene születnie arról, milyen feltételekkel működtetnek majd katonáink egy tartományi békefenntartó-újjáépítő csapatot, vagyis PRT-t. Kabulban jelenleg mintegy százötven magyar katona szolgál, akik az eddigi elképzelések szerint az északi Baghlan tartományban vehetik át az ország déli részébe települő holland fegyveresek helyét. A posztra azonban többen is pályáznak, s félő, amennyiben lemaradunk, katonáinkat délre, háborús övezetbe is küldhetik. A kérdés érdekes módon nem szerepel a mai kormányülés napirendjén. Afganisztánban jelenleg a fővárost és közvetlen környékét tartják a legbiztonságosabb területnek, míg délen mindennaposak a harci műveletek, terrortámadások, amit bizonyít a román katona tragédiája is. A huszonháromból jelenleg kilenc PRT-t fenntartó NATO a nehézségek ellenére kitart küldetése mellett, sőt kilencezer katonája mellé hamarosan további nyolcezret küld a térségbe. Úgy tudni, a csapatmozgásokról a jövő hónap végéig születik döntés.
Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!