Agrárium: drágultak a termékek

Munkatársunktól
2006. 06. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az agrártermékek termelőiár-szintje idén január–áprilisban 6,3 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 13 százalékkal emelkedett, az élő állatoké és állati termékeké azonban megközelítőleg azonos szinten maradt – tette közzé tegnap legfrissebb jelentését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék termelői átlagára 3,2 százalékkal nőtt a tavaly ilyenkori alacsony szinthez képest, a zöldségfélék ára 21, a gyümölcsféléké pedig 26,7 százalékkal emelkedett. (A KSH itt megjegyzi, a vizsgált időszakban ezekben a termékcsoportokban kevés termék, az éves mennyiség kis hányada fordul elő.) Az év első négy hónapjában a gyümölcsök közül az alma a legjelentősebb termék, amelynek az ára mind a piaci (31,4 százalék), mind a felvásárlóknak történő értékesítésnél (40,6 százalék) növekedett. A vizsgált időszakban a burgonya ára – a tavaly ilyenkori több mint 50 százalékos csökkenés után – idén 47,3 százalékkal emelkedett.
A vágóállatok termelői ára 2006. január–áprilisban 0,3 százalékkal növekedett (a tavalyi 10,9 százalékos emelkedés után), ezen belül a vágómarha ára nőtt (16,6 százalékkal), a vágósertés ára nem változott az előző évhez képest (az áprilisi 6,6 százalékos növekedés után), a vágóbaromfi ára 4 százalékkal csökkent.
Az állati termékek ára 0,9 százalékkal csökkent, ezen belül a tej termelői ára 3,8 százalékkal, a méz ára 6 százalékkal mérséklődött, a tyúktojás ára viszont 8,6 százalékkal nőtt 2005 első négy hónapjához viszonyítva.

Új államtitkár. Gőgös Zoltán lesz az agrártárca államtitkára – ezt korábban Gráf József földművelésügyi miniszter is megerősítette. Gőgös Zoltán eddig többek közt az MSZP agrármunkacsoportjának vezetőjeként és a bioenergia-termelés koordinátoraként tevékenykedett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.