Alig mozdult a forint

Pesszimizmus uralta tegnap is a tőkepiacokat, így a BUX-ot is az eladói nyomás gyengítette. A hét utolsó napján délelőtt pluszban állt a magyar tőkepiaci indikátor, majd a delet követve újból gyengült és csakúgy, mint az előző napokban, veszteséggel zárt. A BUX végül 1,03 százalékkal gyengülve lépett a partvonalon túlra.

Munkatársunktól
2006. 06. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokáig úgy gondolták a magyar piacon, hogy végre eljött a korrekció ideje, de tegnap délután fordult a trend, s elkezdett esni a BUX. A magyar indikátor 19 996,54 pontig zuhant, majd végül 209,38 ponttal előző szintje alatt zárt.
A magyar parketten a BUX-ot továbbra is a vezető részvények, és azok közül is az OTP és az Egis gyengítették. A 21,8 milliárd forintos forgalomból 8,8 milliárdnyit kötöttek a 2,3 százalékkal gyengülő banki papírokra. A kisebbik gyógyszergyártó részvényei 3,8 százalékkal zuhantak. A Richter 0,9 százalékkal csökkent, de a Magyar Telekom 1,5 százalékos lassulással fizetett a csütörtöki emelkedéséért. A nap nyertese a 0,5 százalékot dráguló Mol lett. A kis forgalmú részvények közül a tőkeemelést végrehajtó Phylaxia és a Graphisoft ára tudott emelkedni. A Phyalxia jelezte, hogy 2006. június 8-án 3 283 475 darab új, 100 forint névértékű és kibocsátási értékű, a korábbiakban kibocsátott részvényekkel azonos jogokat biztosító, névre szóló dematerializált törzsrészvény zártkörű forgalomba hozatalával a társaság alaptőkéjének 1 756 745 300 forintra történő felemeléséről döntött. Az alaptőke felemelésére nem pénzbeli hozzájárulás (apport) ellenében került sor. Az ügylet lezárását követően az apportot szolgáltató Szabó Csaba a Phylaxia-részvények megszerzésével 18,69 százalékos befolyásra tesz szert. A piac ezt akként reagálta le, hogy az állatgyógyászati termékeket gyártó cég papírjaival érdemes spekulálni.
A bankközi devizapiacon napközben a forint alig mozdult el az euróval szemben. Az uniós fizetőeszközzel 264 forint körül kereskedtek a BÉT zárásakor. Az üzletkötők elmondták, hogy a csütörtöki izgalmak után tegnap csendesebb kereskedés folyt, az eurót 263,10 és 264,50 forint között jegyezték. A piacon most a költségvetési szükségintézkedések ismertetését várják, hétfőn már ezek ismeretében indul a kereskedés. A dollár erősödött a délután közzétett amerikai külkereskedelmi adatok nyomán, a 209,50–209,60 forintos árfolyam egy forinttal volt magasabb a reggel jegyzett 208,50–208,70 forintnál.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.