Alternatív megoldások

Lóránt Károly
2006. 06. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha Brüsszelben a közlekedési dugó intenzív szirénázással párosul, biztosak lehetünk benne, valami fontos dolog történik. Így volt ez ezen a héten is, amikor az unió tagállamainak vezetői csúcsértekezletre jöttek össze. Az összes itt felmerült kérdés közül kétségtelenül az alkotmány bír a legnagyobb jelentőséggel, hiszen amióta a franciák és a hollandok elutasították, az unió vezetése mindegyre azon töri a fejét, hogy hogyan lehetne mégis elfogadtatni. Spanyolország és Németország, ahol már elfogadták (eddig Magyarországgal együtt 16 tagállam ratifikálta a szerződést), hallani sem akar a szöveg módosításáról, míg például az olaszok hajlanának a korrekcióra. Romano Prodi, az új olasz kormányfő például kijelentette, hogy lehetetlen pont ugyanazzal a szöveggel előbbre jutni. José Manuel Barroso, a bizottság elnöke támogatta Prodi álláspontját, még azt is érzékeltetve, hogy a bizottságon belül dolgoznak egy módosított változat kialakításán.
De amíg európai vezető körökben arról folyik a vita, hogy az alkotmány valóban halott-e, civil szervezetek egy valóban radikálisan eltérő alkotmányt készítenek elő. Az ATTAC nevű mozgalom francia szárnyának vezetésével egy „Európa demokratikus újraalapítása” elnevezésű program keretében olyan alkotmány kidolgozásába fogtak, amely alternatívát állít a jelenlegi „ultraliberális és szabad piaci elvekkel telített” szövegnek. A civil szervezetek „más Európa is lehetséges” elnevezéssel honlapot hoztak létre (www.anothereuropeispossible.net) – ahová bárki, aki nem ért egyet a jelenlegi alkotmánnyal, felteheti Európa jövőjéről alkotott nézeteit. A mára már jól kidolgozott alternatív alkotmány szövege borzongással tölthet el mindenkit, aki az unió jelenlegi formáját támogatja. Például az új alkotmányjavaslat bevezetőjében kijelenti, hogy Európának egy „ökológiai és szociális demokráciának” kell lennie, és hogy mit is ért ezen, azt rögtön példákkal is illusztrálja. Az egyik elgondolás szerint az uniónak határok nélküli belső piacot kell létrehoznia, de olyat, amely az áruk és szolgáltatások helyi forgalmát segíti elő. Ennek elérése érdekében az uniónak adót kell kivetnie a termékekre, amelynek nagysága annak függvényében növekszik, minél messzebbre szállítják a javakat. Adót kellene kivetnie azokra az importált termékekre is, amelyek nem felelnek meg az unió szociális vagy környezetvédelmi normáinak. A javasolt alkotmány felveti, hogy szűnjön meg a bizottság törvénykezdeményező monopóliuma és az Európai Parlament, valamint a nemzeti parlamentek és civil szervezetek is kapjanak lehetőséget törvényjavaslatok benyújtására. Christophe Ventura, a francia ATTAC koordinátora szerint mindez nem utópia, mert a jelenlegi alkotmányt az elit állította össze, és nem felel meg az átlagember igényeinek. Bár az unió vezetői számára lidércnyomásként ható szöveget el lehetne vetni azzal, hogy irreális, mégis számos szakértőnek az a véleménye, hogy hiba lenne ezt tenni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.